Franciaország: Vezet a Gulyás-csapat

2003.06.11. 20:37
Címkék
"Majdnem megöltem a bírókat  kezdte beszámolóját Gulyás Róbert, az Asvel magyar centere. A címvédő kedd késő este a Le Mans ellen játszott a bajnoki elődöntőben, és az említett támadás a második félidő közepére tehető.
"Ketten, hárman lógtak rajtam, a csarnokban háromezer szurkoló reklamált, éppen csak a három játékvezető nem vette észre a szabálytalanságot – mérgelődött Gulyás. – A balhé után persze lecserélt az edzőm, még mielőtt tettlegességre került volna sor. De szólnom kellett, nem tűrhettem tovább, végtére is nem vagyok már kis tacskó, akivel kedvükre játszadozhatnak.” Ami a derbi (84–77) egyéb részleteit illeti, a két nyert meccsig tartó párharcot otthon kezdő lyoniak pocsék rajtot vettek, hiszen a második negyedben már 15 ponttal is vezetett a Le Mans. A szünetben is még tízzel a vendégek tartottak előbbre, ám a folytatás a hazaiak elképzelései szerint alakult, Gulyás szerint elsősorban azért, mert az Asvel kispadja összehasonlíthatatlanul hosszabb, mint a vetélytársé. Honfitársunk statisztikai lapjára egyébiránt hat pont (2/9 a mezőnyből, 2/2 a büntetővonalról), öt lepattanó, egy blokk és három fault került. Folytatás pénteken, a híres 24 órás autó- és motorverseny miatt nem Le Mans-ban, hanem Angers-ben. Francia férfibajnokság
Rájátszás, elődöntő, első mérkőzések: Adecco Asvel (Gulyás Róbert, 6 pont)–Le Mans 84–77 (a két nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1–0 az Asvel javára), Pau-Orthez–Gravelines 86–71 (1–0 a Pau javára)
Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
5 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
5 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
6 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
6 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
6 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
6 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
7 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
7 órája