Új edző a ZTE kispadján

KARVALTIS LEVENTEKARVALTIS LEVENTE
Vágólapra másolva!
2003.06.09. 21:07
Címkék
Azután, hogy a Körmend az aranyéremig menetelt, egész más színben tűnik fel a Zalaegerszeg 30-s veresége a bajnoki negyeddöntőben legfőbb riválisa ellen.
Nem is követelt fejeket senki, hiszen az első hatba kerülés volt a cél, s végül ötödikek lettek Kámánék. Három év után mégis távozik Nikola Lazics edző, méghozzá fájó szívvel: "Kellemes éveket töltöttem Egerszegen – emlékezett a szakember. – Játékosként ezüstérmes voltam, majd az elmúlt három évben sikerült stabilizálnunk a csapatot az A-csoportban. Nagyon kötődünk a családommal a városhoz, de megkerestek attól a csapattól, amelyben hazámban játékosként a legsikeresebb éveket töltöttem. Szeretném magam erősebb bajnokságban is kipróbálni, visszatérek szülőföldemre és a Vojvodina trénere leszek.” Bodrogi Csaba, a csapatot működtető gazdasági társaság vezetője elárulta, hogy Lazics a döntés előtt sokáig mérlegelt. Amikor pedig döntött, arra sikerült rávenniük, hogy szakmai tanácsadóként, játékosmegfigyelőként továbbra is segítse a ZTE-t. Erre bizony nagy szükség lesz, mert bár Bencze, Kámán, Képli és Gáspár biztosan marad, Polster, Csaplár-Nagy Ervin és Szájer új szerződésén még nincs aláírás. Az idegenlégiósokkal még cifrább a helyzet, hiszen McClendon az egyik legkeresettebb amerikai Magyarországon, így valószínűleg nehéz lesz megtartani. Cseranics színvonalasabb bajnokságba vágyik, s ezért vélhetően csak az irányító Nisavicsot tudják nehézségek nélkül megtartani az egerszegiek. Még nem dőlt el, ki lesz Lazics utódja, ám önjelöltek már akadnak. "Máris több tréner érdeklődött nálunk – mondta Bodrogi Csaba. – A múlt héten kibővült vezetőségünk kedden tárgyal a kiválasztás szempontjairól, de valószínű, hogy vagy csapatunkhoz kötődő fiatal és tehetséges, vagy az első osztályban már sikeres, tapasztalt szakvezetőt választunk. Az már biztos, hogy a másodedző, Kiss Attila munkájára továbbra is számítunk.A klub céljaival kapcsolatban az elnök, Horváth Béla már korábban közölte, hogy továbbra sem akarnak az A-csoport peremén vegetálni. Az elmúlt három évben, a klub vezetőségének és Lazics szakmai munkájának hála, a ZTE elkerülte a süllyesztőt. Kadettkorosztályban újra rendkívül tehetséges és eredményes játékosai vannak a klubnak, s rájuk hamarosan már a felnőtteknél is lehet számítani – ahogy azt az év közben beugró Simon remeklése ezt már jelezte. Az egerszegi szurkolók nagyon reménykednek, hogy folytatódik a csapat előrelépése, Bodrogiék megtalálják a legalkalmasabb vezetőt, és kicsit kivárva, a játékospiaci árak mérséklődése után megfizethető és hasznos légiósokra akadnak. Olyanokra, mint tíz évvel ezelőtt, hiszen akkor Nikola Lazics és Dzunics Braniszlav érkezett a kék-fehérekhez...
Legfrissebb hírek

NBA: Barnes vezérletével nyert a Raptors, karriercsúcsokkal győzött a Hawks

Amerikai sportok
21 perce

Tóth Alex: Nehéz meccs volt, a végéig izgulni kellett

Magyar válogatott
50 perce

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
7 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
7 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
7 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
7 órája

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
7 órája
Ezek is érdekelhetik