NBA - A Lakers üzenős győzelme

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2003.04.11. 22:10
Címkék
A 2001-es nagydöntő szereplői ünnepelhettek az NBA legutóbbi, mindössze két mérkőzést tartogató játéknapján: a Philadelphia felmosta a bostoni parkettet a Celticsszel, míg az LA Lakers presztízsmérkőzést nyert a Sacramento ellen.
"Egy olyan csapattal játszottunk, amellyel lesz dolgunk a rájátszásban is, ezért aztán meg kellett értetnünk tagjaival, hogy mi vár rájuk” – mondta a győzelem után Shaquille O'Neal, a Lakers centere, aki előző napi "edzésbliccelését” erőteljes dupla duplával (32 pont, 16 lepattanó) tette jóvá. Phil Jackson edző egyébként nem csinált balhét az állítólagos defektből, a szintén bombaformában játszó – a harmadik negyedben 12 pontot szerző – Kobe Bryant is mindössze annyit tett hozzá: "Szívesen megnéztem volna, amint Shaq autót stoppol.”Az ellenfél soraiban Mike Bibby ezúttal is hibátlanul dobott a büntetővonalról (10/10), sorozatban már 51-nél tart, amivel megdöntötte Oscar Robertson 1964-65-ben jegyzőkönyvezett csapatcsúcsát (41).Tv: a Sport1 ma délelőtt 9.45-kor csúsztatva közvetíti a szombatra virradóra rendezett New Orleans–Detroit mérkőzést NBA, alapszakasz, 158. játéknap
Boston Celtics–Philadelphia 76ers 78–99
Boston Celtics–Philadelphia 76ers 78–99
(24–20, 20–23, 22–36, 12–20). Legjobb dobók: P. Pierce 24, A. Walker 12, Delk 11, ill. Iverson 25, Ke. Thomas 15, McKie 14. Legtöbb lepattanó: P. Pierce 11, ill. Ke. Thomas 20. Legtöbb assziszt: P. Pierce 5, ill. Snow 5. Dobószázalék, mezőny (büntető): 35.1 (85), ill. 46.9 (76.9)
Los Angeles Lakers–Sacramento Kings 117–104 (25–27, 29–26, 35–26, 28–25). Ld: K. Bryant 34, S. O’Neal 32, Fisher 17, ill. Bibby, Webber 24-24, Sztojakovics 20. Ll: S. O’Neal 16, ill. Webber 9. La: Fisher 8, ill. Bibby, Christie 5-5. Dsz: 47.9 (81.8), ill. 44.4 (92.9)

Bővül az amerikai csapat

BOSTON. Meg nem erősített hírek szerint Allen Iverson is ott van ama öt NBA-játékos között, aki hamarosan felkérést kap: csatlakozzon Tim Duncanhez, Jason Kiddhez, Tracy McGradyhez és Ray Allenhez, vagyis azokhoz a kosarasokhoz, akik már tagjai a jövő évi olimpiára (illetve első lépcsőben csak a selejtezőre) készülő amerikai válogatottnak. Iverson mellett Jermaine O’Neal, Mike Bibby, Karl Malone és Kobe Bryant beválogatásán gondolkodtak el az amerikai szövetség és az NBA illetékesei legutóbbi egyeztetésükön.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
10 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
32 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
33 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
41 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
54 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
1 órája