Jöhet a négyes döntő!

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
2003.01.15. 22:01
Címkék
Jól kezdődött ez az év a Kaposvár számára. A Miljkovics-egylet a múlt hét közepén Losoncon jól vette a rajtot a nemzetközi kupasorozatban, majd alig ért haza, egy szerelés- és ruhaváltás után, máris útra kelhetett Zalaegerszegre, ahol a Magyar Kupában is kiharcolta a továbbjutást. Mindezek után joggal várták a hazai hívek, hogy a nemzetközi poron is felteszik az i-re a pontot Simonék. A kérdésre, hogy nehéz mérkőzésre számít-e, Sztojan Ivkovics kérdéssel válaszolt: "Miért, van könnyű mérkőzés is?” Majd megjegyezte: a szlovákok Németországban is győzni tudtak, így hát illik komolyan venni őket.A vendégek otthoni csapatából ketten is hiányoztak, míg a hazaiaknál szinte teljes volt a létszám, csupán Beck nem hadra fogható. Nem volt teljes viszont a nézőtér, bármilyen meglepő és szokatlan, bizony foghíjasak voltak a sorok. Sokan mintha előre elkönyvelték volna a továbbjutást. Ezt igazolván könnyed pontokkal nyitottak a kaposváriak, három percnél is több telt el a szlovákok kosarai nélkül. Jany edző látva a bajt, időt kért, cserét eszközölt, ezt követően Snopko végre beköszönt egy triplával. Ám tovább akadozott a losonciak játéka, edzőjük így irányítójukat is felváltotta. Ha a pontok nem is, de a személyik szépen gyűltek a vendégeknél, alig hat perc alatt kilencet szedtek össze. Ennek ellenére sem javult a védekezésük, így hét perc után 11 pontra nőtt a hazai előny. A vendégeknél a kilencpontos Snopko volt a legeredményesebb, az ő játéka révén sikerült átmenetileg felzárkózniuk. A házigazda is hármas cserével indította a második negyedet, amelyben eleinte elég sokat hibáztak a mieink, igaz, a szembenállók sem jeleskedtek. Több mint öt perc alatt mindössze tíz pont született. Igaz, ebben közrejátszott a szlovákok feljavult védekezése is. A hazaiaknál ekkor kevés volt a kinti dobás, nyolc perc alatt Jacksonék mindössze hat pontot szereztek. Dzunics aztán megemberelte magát, pillanatok alatt két hármast beszórt, melyeket Csurovicsnak egyszer sikerült megkontráznia. Kosárszegény negyeddel zárult az első félidő.A harmadik negyed elején viszont nagyszerűen elkapta a fonalat a magyar gárda, a kezdő ötösükkel rohamozó kaposváriak két perc alatt kilenc ponttal gyarapították állományukat, ráadásul az Ivkoviccsal rendre eredménytelenül hadakozó Simonides már a 22. percben kipontozódott. Gyorsan nőtt a kaposvári előny, 29 ponttal ugrottak meg Dzunicsék, a legtöbb akciójuk kosárral végződött. Igaz, ebben az időszakban a védekezésüket is kissé lazábbra fogták a somogyiak, Miljkovics edző zsörtölődött is emiatt, majd időt is kért. Az utolsó negyedben aztán felgyorsult a játék, sokkal élvezetesebbé vált, mint megelőzően. Remek akciók és befejezések váltották egymást, gyakran tapsolt a publikum, miközben mind jobban kidomborodott a hazai fölény, mely végül is meghozta a vártnál is biztosabb győzelmet, és a négy közé jutást.A klub történetének kiemelkedően legjobb nemzetközi eredményét.Mestermérleg
Goran Miljkovics:
Goran Miljkovics:
– Ilyen játékot vártam a csapatomtól, elégedett voltam a teljesítménnyel. Bízom benne, hogy ezt a formájukat a folytatásra is átmentik a fiúk.
Tibor Jany: – Gratulálok a kaposváriak győzelméhez. Bár hittem benne, hogy másképpen játszunk, mint otthon, de rosszul kezdtünk, és a kaposváriak minden hibánkat kihasználták még akkor is, amikor közel álltunk ahhoz, hogy befogjuk őket.
Legfrissebb hírek

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
23 perce

Mozgócéllövő-vb: újabb magyar negyedik hely Tallinnban

Egyéb egyéni
32 perce

Még egy héttel elhalasztják a 44. Lidl Balaton-átúszást

Egyéb egyéni
33 perce

A szervező megrendezné a Zemplén ralit

Egyéb autó-motor
52 perce

Pécsi Ármin kölcsönben az osztrák Bundesligában folytatja – hivatalos

Légiósok
59 perce

Hivatalos: Sótonyi László a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Kézilabda
1 órája

Szemerkélő eső fogadta a pilótákat a Hungaroringen – minden kész a Magyar Nagydíjra

F1
1 órája

Erwin Koeman: Jól ismerem a Twentét, előnyt akar szerezni a Fradi ellen

Európa-liga
1 órája