Férfi kézi Eb: Az álmunk, hogy a záró hétvégén is pályára léphessünk – Nagy László

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.01.11. 14:18
null
Nagy László szerint a magyar kézilabdázás történetének legnagyobb eseménye előtt állunk (Fotó: Török Attila)
Online sajtótájékoztatót tartott a magyar szövetség a csütörtökön kezdődő, részben hazai rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság előtt, amelyen Nagy László elárulta, a csapat álma, hogy a záró hétvégén is pályára léphessen. Jó hír, hogy Chema Rodríguez is csatlakozhatott a válogatotthoz Telkiben.

 

„A magyar kézilabdázás történetének legnagyobb eseménye áll előttünk, a szövetség és a csapat is nagyon várja már a kezdést – jelentette ki Nagy László, az MKSZ alelnöke, egyben a férfiválogatott szakmai stábjának tagja az első hazai rendezésű férfi világversenyről. – Ez az Eb volt a fő célunk, amikor két és fél éve megkezdtük a közös munkát. Szeretnénk az élmezőnyben végezni, és a legjobb nyolcba bekerülni. Az álmunk azonban, hogy a záró hétvégén is pályára léphessünk a magyar közönség előtt.”

Nagy László hozzátette, a tervezett munkát nagyjából el tudták végezni, a csapat valamennyi játékosa egészséges, a másik örömteli hír pedig, hogy telt ház előtt léphetnek pályára.

Gulyás István szövetségi kapitány a felkészülésről kiemelte, a szokásoknak megfelelően csak év elejétől tudott együtt készülni a teljes keret, amelyből egyedül Máthé Dominik kapta el a koronavírust, de ő is néhány nap alatt helyrejött. A játékosok a hétköznapok során is fegyelmezettek voltak, az otthon töltött időszak során is a biztonságot tartották szem előtt.

Az első csoportellenfelünkről, Hollandiáról megjegyezte, hogy minden teher nélkül játszhat, és megmutathatja, hogy képes hasonló utat bejárni, mint a női válogatottja. Az első meccs ráadásul kicsit nehezebb lesz, mert át kell esnünk a tűzkeresztségen ennyi néző előtt. A portugáloknak már csak a két évvel ezelőtti Eb-n elszenvedett vereség miatt is jó okunk van visszavágni, míg a legnehezebb összecsapást a „komplex, érdekes kézilabdát játszó” Izland ellen vívhatjuk.

Az eseményen már részt vett Chema Rodríguez is, aki korábban a családjában történt megbetegedések miatt nem tudott időben hazánkba utazni.

„Örülök, hogy itt lehetek. A családom jobban van, így én is hatékonyabban tudok koncentrálni a feladatomra. Nehezen éltem meg az elmúlt heteket, mert szerettem volna a csapat mellett lenni. Szerencsére lehetővé tették számomra, hogy az interneten videós formában követhessem az edzéseket, és a Bahrein elleni meccsen is kapcsolatban voltam a stábbal. Jó érzéseim vannak az Eb kapcsán, az elmúlt években azért dolgoztunk, hogy ott legyünk a legjobb négyben a hazai tornán, ahol számítunk a szurkolók támogatására.”

Mikler Roland csapatkapitány – akinek ez már a hetedik Eb-je, és összesen a 13. világversenye a magyar válogatottal – azt emelte ki, hogy az egyiptomi vb után mindenkinek ez a torna járt a fejében. A kapushoz hasonlóan Lékai Máté és Bánhidi Bence is úgy fogalmazott, hogy a családjuk lesz a legnagyobb szurkolójuk. A Pick Szeged beállója – aki derékfájdalma miatt hiányzott a felkészülési mérkőzésről, de már jobban van – azt kérte a drukkerektől, hogy mindenki torkaszakadtából biztassa a csapatot a mérkőzéseken.

Miután a fehéroroszok elleni felkészülési mérkőzés az ellenfélnél észlelt koronavírusos eset miatt elmaradt, csak Bahrein ellen tesztelhetett a magyar csapat, azon a találkozón a második félidőben feljavuló védekezéssel 36–30-ra győzött Gulyás István csapata.

A felkészülést megkezdő 21 fős keretünkből Ilics Zoran került ki, az így fennmaradó névsorból minden meccsre 16 játékos nevezhető.

A magyar válogatott január 13-án 20.30-kor Hollandia ellen kezdi meg szereplését Budapesten az Európa-bajnokság B-csoportjában, a találkozó előtt lesz az újonnan épült, 20 ezres MVM Dome látványosnak ígérkező megnyitóünnepsége is. Január 16-án Portugália, 18-án Izland lesz az ellenfél, a csoportokból az első kettő folytathatja a középdöntőben.

A mieink továbbjutásuk esetén a második csoportkört is a magyar fővárosban játsszák, az A- illetve C-csoport továbbjutói ellen. A két középdöntős hatosból az első kettők vívják az elődöntőt, a harmadik helyezettek az ötödik helyért mérkőznek.

A 2022-es férfi kézi Eb-t január 13. és 30. között rendezik meg Magyarországon és Szlovákiában. Tizennyolc nap alatt 24 csapat 65 találkozót játszik. A csoportmeccseknek Budapest (MVM Dome), Debrecen (Főnix Aréna), Szeged (Pick Aréna), Pozsony (2 csoport) és Kassa ad otthont, a középdöntőben Budapest és Pozsony rendez mérkőzéseket, a záró hétvége a magyar fővárosban lesz.

A magyar válogatott csoportmeccseire elfogyott minden jegy, a középdöntőre és a további magyarországi találkozókra azonban még kaphatók a belépők.

A MAGYAR VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok:
Borbély Ádám (Fejér-B.Á.L. Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged), Székely Márton (Eurofarm Peliszter – Észak-Macedónia)
Jobbszélsők: Bujdosó Bendegúz (Ferencváros), Rodríguez Álvarez Pedro (Balatonfüred)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Grundfos Tatabánya), Máthé Dominik (Elverum HB – Norvégia)
Irányítók: Győri Mátyás (Grundfos Tatabánya), Hanusz Egon (TVB Stuttgart – Németország), Lékai Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: Bánhidi Bence (Pick Szeged), Rosta Miklós (Pick Szeged), Sipos Adrián (Telekom Veszprém), Topic Petar (Balatonfüred)
Balátlövők: Bodó Richárd (Pick Szeged), Nagy Bence (Ferencváros), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Szita Zoltán (Wisla Plock – Lengyelország)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Sunajko Stefan (Grundfos Tatabánya)

A MAGYAR VÁLOGATOTT MENETRENDJE A B-CSOPORTBAN
Január 13., 20.30: MagyarországHollandia (Tv: M4 Sport) élőben az NSO-n!
Január 16., 18.00: Portugália–Magyarország (Tv: M4 Sport) élőben az NSO-n!
Január 18., 18.00: Izland–Magyarország (Tv: M4 Sport) élőben az NSO-n!

2022-ES FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, MAGYARORSZÁG, SZLOVÁKIA
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Debrecen): Szlovénia, Dánia, Észak-Macedónia, Montenegró
B-csoport (Budapest): Portugália, MAGYARORSZÁG, Izland, Hollandia
C-csoport (Szeged): Horvátország, Szerbia, Franciaország, Ukrajna
D-csoport (Pozsony): Németország, Ausztria, Fehéroroszország, Lengyelország
E-csoport (Pozsony): Spanyolország, Svédország, Csehország, Bosznia-Hercegovina
F-csoport (Kassa): Norvégia, Oroszország, Szlovákia, Litvánia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik