Férfi kézi Eb, B-csoport: meglepetést okoznának a feltörekvő hollandok

VARGA ÁDÁMVARGA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.01.09. 18:00
null
Luc Steins (12) a francia PSG-t, Bobby Schagen (14) a német Lemgót erősíti – mindkét játékosnak kulcsszerepe van a holland válogatottban (Fotó: AFP)
Január 13-án kezdődik a magyar–szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság. A mieink Hollandiával kezdenek a B-csoportban, bemutatjuk a PSG-játékost is a soraiban tudó együttest. Felvezetőnk hatodik része.

 

Hollandia csupán a második Európa-bajnokságára készül, 2020-ban a 17. helyen zárt, Lettország ellen tudott győzni. Az idei kontinenstornára simán kvalifikált, Szlovéniával azonos pontszámmal zárt csoportja második helyén – Lengyelországot oda-vissza legyőzve, Celjében ikszelve.

Erlingur Richardsson 2017-ben vette át a válogatott irányítását, az izlandi szakember kezei alatt pedig egyre jobb együttes formálódik, melynek nagyon fiatal az átlagéletkora.

A legnagyobb sztár természetesen a Paris Saint-Germain irányítója, Luc Steins. Az alacsony játékmester (173 centiméter) kiváló lábmunkájával és cselezőképességével komoly feladat elé állítja a védőket. Érdekesség, hogy testvére, Ivo szintén ott van a keretben.

A PSG mellett egy másik topcsapat, a német Bundesligát vezető Magdeburg is ad játékost a holland névsorba. A jobbátlövő Kay Smits abszolút kulcsember a válogatottban. Belső posztokon általában az irányító Dani Baijens egészíti ki a Steins, Smits duót, egyikük magassága sem éri el a 190 centimétert.

A holland válogatott felkészülési mérkőzései az Eb előtt
Svédország–Hollandia 34–30
Lengyelország–Hollandia 33–27
Tunézia–Hollandia 28–33
Hollandia–Japán 30–33

Az egyik legismertebb holland játékos Iso Sluijters, aki 31 éves korára kis túlzással már egész Európában légióskodott – megfordult Spanyolországban, Németországban, Lengyelországban és Norvégiában –, jelenleg Svájcban játszik. A jobbátlövőre elsősorban kiváló védekezése miatt van szükség. A szintén balkezes Tom Jansen (Grosswallstadt) a holland kézilabda egyik nagy reménysége, 96 találatával jelenleg 13. a német másodosztály góllövőlistáján a 23 éves átlövő.

Mindenképpen meg kell említeni a széleket, hiszen Bobby Schagen személyében itt található a hollandok első számú gólfelelőse. A nemzeti csapatban már több mint 300-szor volt eredményes a Lemgo jobbszélsője. A másik oldalon szintén Bundesliga-játékos a kezdő, a Bergischer HC-t erősítő Jeffrey Boomhouwer.

Nem szabad tehát leírni Hollandiát, amely a felkészülés során szoros meccset tudott játszani a legutóbbi vb-n ezüstérmes Svédországgal – 19–19-es félidőt követően 34–30-ra kapott ki. A két gárda második mérkőzése pozitív koronavírustesztek miatt maradt el. A papírforma alapján azért meglepetés lenne a pontszerzése az Eb-n, de fényes jövő előtt áll a fiatal együttes.

A magyar válogatott eddig kétszer játszott Hollandiával: a 2018-as Eb-selejtezőiben idegenben 28–27-re, hazai pályán 35–30-ra nyert.

A HOLLAND VÁLOGATOTT EB-KERETE
Kapusok:
Bart Ravensbergen (HSG Nordhorn-Lingen – Németország), Dennis Schellekens (KRAS/Volendam)
Jobbszélsők: Bobby Schagen (TBV Lemgo-Lippe – Németország), Alec Smit (SönderjyskE – Dánia)
Jobbátlövők: Tom Jansen (TV Grosswallstadt – Németország), Iso Sluijters (Amicitia Zürich – Svájc), Kay Smits (SC Magdeburg – Németország)
Irányítók: Luc Steins (Paris Saint-Germain – Franciaország), Dani Baijens (ASV Hamm-Westfalen – Németország), Florent Bourget (KRAS/Volendam), Ivar Stavast (Elbflorenz Dresden – Németország)
Beállók: Samir Benghanem (Green Park Aalsmeer), Ivo Steins (Kembit-Lions)
Balátlövők: Jasper Adams (Kembit-Lions), Ephrahim Jerry (Kadetten Schaffhausen – Svájc), Robin Schoenaker (Sporting Pelt – Belgium)
Balszélsők: Jeffrey Boomhouwer (Bergischer HC – Németország), Rutger ten Velde (TuS Ferndorf – Németország)

A B-CSOPORT (BUDAPEST) PROGRAMJA
1. 13.20.30MAGYARORSZÁG–Hollandia
1. 14.20.30Portugália–Izland
1. 16.18.00Portugália–MAGYARORSZÁG

1. 16.20.30Izland–Hollandia
1. 18.18.00Izland–MAGYARORSZÁG
1. 18.20.30Hollandia–Portugália

2022-ES FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, MAGYARORSZÁG, SZLOVÁKIA
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Debrecen): Szlovénia, Dánia, Észak-Macedónia, Montenegró
B-csoport (Budapest): Portugália, MAGYARORSZÁG, Izland, Hollandia
C-csoport (Szeged): Horvátország, Szerbia, Franciaország, Ukrajna
D-csoport (Pozsony): Németország, Ausztria, Fehéroroszország, Lengyelország
E-csoport (Pozsony): Spanyolország, Svédország, Csehország, Bosznia-Hercegovina
F-csoport (Kassa): Norvégia, Oroszország, Szlovákia, Litvánia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik