Női kézi: a Fradi fiatal szélsője és német kapus a DVSC-nél

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.03.05. 11:33
null
Bánfai Kíra a következő idényt Debrecenben tölti (Fotó: Tumbász Hédi)
Bánfai Kíra, a Ferencváros 20 esztendős kézilabdázója a következő idényben kölcsönben Debrecenben szerepel – jelentette be a DVSC, amely azt is közölte, hogy Ann-Cathrin Giegerich személyében német válogatott kapust is szerződtet.

A 2000-ben született jobbszélső – aki tagja volt a 2019-ben junior Európa-bajnok magyar válogatottnak – 2016-ban igazolt a Ferencvároshoz. Bánfai a 2018–2019-es évadban kölcsönben az MTK-t erősítette, a mostani idényben pedig Elek Gábor csapatában kap lehetőséget, az NB I-ben tizenöt találkozón összesen 13 gólt dobott.

„Nagy lehetőség számomra, hogy Debrecenben játszhatok, hiszen egy évről évre fejlődő, fiatal együttesbe kerülök – idézi a dvsckezilabda.hu Bánfai Kírát.Beilleszkedési problémáim biztosan nem lesznek, hiszen a keret nagy részét jól ismerem, s úgy hallottam, remek a közösség a csapatnál. Külön öröm, hogy a városban nagyon szeretik a kézilabdát, így remek hangulata van a mérkőzéseknek.”

A DVSC Varsányi Nóra visszavonulása miatt keresett jobbszélsőt, s reményei szerint a tehetséges Bánfai Kíra megoldást jelent erre a posztra.

A hajdúsági klub nemrég szerződtette Alekszandra Vukajlovicsot, a Békéscsaba jobbátlövőjét, valamint a nyáron érkezikHornyák Dóra is a Fraditól.

A Ferencvárosnak a 2020–2021-es kiírásban így két új játékosa lesz a jobbszélső posztra. Mint ismert, a népligetiek a Békéscsabától megszerezték Kovács Anettet, valamint a világbajnok Angela Malestein is aláírt.

FRISSÍTÉS (11.50)

A DVSC azt is közölte, hogy Ann-Cathrin Giegerich személyében német válogatott kapus is érkezik a klubhoz. A 28 éves, kilencszeres német válogatott kapus eddigi karrierje során csak Németországban védett, a legutóbbi két idényt a Thüringernél töltötte.

„Nagyon várom ezt az új kihívást a pályafutásomban, hiszen először játszom külföldi csapatban – mondta a DVSC honlapjának a szerződés megkötése után Ann-Cathrin Giegerich. – Tudom, hogy egy nagyon erős bajnokságban léphetek pályára hétről hétre, de egy sportolónak ez mindenképpen inspiráló. Januárban, az EHF-kupában kétszer is játszottam a DVSC ellen, s akkor is látszott, hogy remek csapat. Megragadott a debreceni csarnok egyedi miliője, a szurkolók fanatizmusa, ez ellenfélként is felemelő volt. Szeretnék Debrecenben minél jobb eredményeket elérni!”

A német kapus egy plusz egy évre írt alá.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
51 perce

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
6 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
7 órája

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
7 órája

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
8 órája

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
9 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
22 órája

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
22 órája
Ezek is érdekelhetik