Eklemovics: Szokatlan érzés volt a lelkemben

Vágólapra másolva!
2011.05.23. 15:42
null
Eklemovics (jobbról a második) is meghatottan beszélt a búcsúról az ünneplés közben (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, újra veszprémi diadallal zárult a bajnoki aranycsata: Mocsai Lajos edző együttese a 19. elsőséget (sorozatban a negyediket) szerezte a klubnak, s már az is hagyomány, hogy a Pick-Szegeddel vívott párharcot nyerte meg az MKB Veszprém. A hullámzó dinamikájú találkozó egyben aranyos búcsú is volt négy klasszistól, aki az utóbbi években nagyos sokat tett a veszprémi együttes hírneve megőrzéséért.
VÉLEMÉNYEK
Sulic: „Mi, nyolcan, akik Katarban jártunk az ötnapos klubcsapatvébén, nem pihentük ki a torna, valamint a hosszú utazás fáradalmait. Nyilvánvaló, hogy sokkal jobban is tudunk játszani, mint amit ma mutattunk.”
Pérez: „Nagyon megizzadtunk az aranyért a harmadik meccsen, a Szeged frissebben, hatalmas akarással küzdött. Bajnokságot és Magyar Kupát is nyertünk, elégedettek lehetünk.”
Vilovszki: „A védelmünket jobban össze tudtuk szedni, ám támadásban látszott, hogy több játékosunk elfáradt az idény végére. Óriási erőfeszítéssel nyertünk, mert a hajrá egyértelműen a miénk volt.”

„Felemás érzések voltak bennem a mérkőzésen, mert nagyon jólesett a szurkolók ünneplése, ugyanakkor tudtam, veszprémi mezben ez az utolsó meccsem – mondta Dejan Perics, aki nem fogadta el a klub ajánlatát, hogy kapusedzőként, nemzetközi megfigyelőként és a veszprémi kézilabda-akadémia tanáraként maradjon az egyesületben, mert negyvenévesen még védeni szeretne. – Nagyon fáj a búcsú, amelyet nem így képzeltem, mert Veszprémben szerettem volna befejezni sportolói pályafutásomat.”

Az ünneplés, a pezsgőfürdőzés közepette Eklemovics Nikola is meghatottan beszélt a búcsúról.

„Rosszul aludtam az éjjel – mondta a válogatott korábbi csapatkapitánya. – Többször is felébredtem, szokatlan érzés volt a lelkemben. Az utolsó veszprémi meccsemre készültem, és rájöttem, nagyon fog hiányozni az itteni csarnok légköre, a szurkolók szeretete, sőt azt is mondhatom, rajongása, amellyel kényeztetik a csapatot. A váltás elkerülhetetlen, a barátaim azonban hűségesek maradnak hozzám, s én is hozzájuk.”

A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ 
KATTINTSON A KÉPRE!
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Könnybe lábadt a csupa szív nagy orosz medve, Jevgenyij Lusnyikov szeme is, amikor az itt töltött hét évre gondolt.

„Fantasztikus időszak volt, és nem csak a sikerek miatt – mondta szemét törölgetve. – Csodálatos városban élhettem, nagyszerű, tisztességes embereket ismertem meg, és a csapattársaimmal is tökéletesen megértettem magam. Rettentően sajnálom, hogy nem maradhatok, hiszen ez nem az én döntésem volt, de belátom, ez a profi élet velejárója. Az utolsó emlékem az, hogy a vasárnapi döntőben a közönség követelte, hogy hetest lőjek, s szinte felrobbant a csarnok az ünnepléstől, amikor betaláltam.”

Sokat töprengett a váltáson Nagy Kornél is, akinek csak jövő nyáron járt volna le a szerződése, de francia csapata kivásárolta őt.

„Hasznos, tanulságos évadot töltöttem Veszprémben, és külföldön átlövőként szeretnék további nemzetközi rutint szerezni – mondta. – A hidat nem égetem fel magam mögött, hiszen az MKB a világ egyik legerősebb csapata, s ide szívesen visszatérek, ha pályafutásom úgy alakul.”

BAJNOK A VESZPRÉM!

 

EMLÉKEZTETŐ – FÉRFI KÉZILABDA NB I
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
MKB VESZPRÉM–PICK-SZEGED 22–20 (11–12)
Veszprém, 5000 néző. V: Dobrobits, Tájok
Veszprém: PERICS – Gulyás 3, Vujin 5 (1), Eklemovics 1, SULIC 3, Pérez 3, Iváncsik G. 2. Csere: Terzic, LUSNYIKOV 1 (1), Császár, Vilovszki 1, IVÁNCSIK T. 3, Nagy K.
Szeged: MIKLER – STRANOVSKY 6, Zubai Sz., Herbert, Bajorhegyi 1, Vadkerti, Törő 1. Csere: Lékai 4, Baláz 1, Beocsanin, BUTENKO 6 (1), Grünfelder, Sulc 1
Az eredmény alakulása. 5. p.: 2–1. 8. p.: 2–5. 18. p.: 7–6. 26. p.: 10–11. 38. p.: 11–14. 42. p.: 12–16. 47. p.: 14–18. 59. p.: 21–19
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/1
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a Veszprém javára
MESTERMÉRLEG
Mocsai Lajos: Óriási küzdelemben nyertünk. Az ötvenedik percig görcsös volt a játékunk. Az utolsó néhány percben azonban okosan, taktikusan kézilabdáztunk. Nagy lelki teher is volt a csapaton, gondolok itt a távozó fiúkra, az ő búcsúztatásukra. Nekem üröm az örömben, hogy ezen a találkozón több kedves játékosom elköszönt Veszprémtől.
Skaliczki László: Tisztességesen harcolt csapatom és remélem, hogy a döntő harmadik mérkőzésének színvonala elérte a bronzcsatáét. Álltuk a versenyt a Veszprémmel, mert kapusunk kiemelkedően védett, és a védelmünk is összeállt. Támadásban pedig javult csapatunk dinamikája, és majdnem végig uraltuk a meccset.
DÖNTŐ
(A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tartott.)
MKB VESZPRÉM (1.)PICK-SZEGED (2.), A VÉGEREDMÉNY: 30
MKB Veszprém–Pick-Szeged 33–26
Pick-Szeged–MKB Veszprém20–33
MKB Veszprém–Pick-Szeged 22–20
Legfrissebb hírek

Az MTK négy, a tabella élén álló Paks két játékost ad a 13. forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
20 perce

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
41 perce

NBA: Doncic 38 pontja, Cunningham karriercsúcsa, Wembanyama fontos triplája

Amerikai sportok
51 perce

NFL: elképesztően kevés pontos rangadón győzte le a címvédő a Packerst a Lambeau Fielden – videó

Amerikai sportok
1 órája

Roberto Martínez: Mindkét mérkőzésünket meg akarjuk nyerni

Foci vb 2026
1 órája

NHL: hosszabbítások és gólzáporok játéknapja

Amerikai sportok
1 órája

Humphries és Price is csoportelsőként jutott tovább a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
8 órája

Keddi sportműsor: nemzetközi kupameccsek három sportágban

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik