Pályakerékpár: edzőnek áll az ötszörös világbajnok

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.11.29. 20:17
null
Theo Bos befejezi aktív sportolói pályafutását (Fotó: AFP)
Befejezi pályafutását, és Kínába szerződik edzőnek Theo Bos ötszörös világbajnok holland pályakerékpáros. A 38 esztendős sprinter terveiről hétfőn számolt be a cyclingnews szakportál.

 

Theo Bos 2004 és 2007 között összesen öt világbajnoki címet nyert sprintben, keirinben és az egy kilométeres időfutamban. Pályafutása során 14 vb-érmet gyűjtött be, az utolsót 2018-ban Apeldoornban szerezte, ahol utóbbi számban lett harmadik. Egy évvel később Európa-bajnokságon még ezüstérmes lett egy kilométeren, míg ötkarikás játékokról 2004-ből Athénból sprintben van egy ezüstje.

A honlap kiemelte: Bosnak nem sikerült beverekednie magát a nyári tokiói olimpiára utazó holland csapatba. Ott a kifejezetten erős holland válogatott remekelt a sprintszámokban: csapatban bajnok lett a Roy van den Berg, Harrie Lavreysen, Jeffrey Hoogland összeállítású sor Matthijs Büchlivel kiegészítve, Lavreysen egyéni sprintben Hooglandot megelőzve lett olimpiai bajnok, míg keirinben harmadik lett.

A visszavonulásával párhuzamosan bejelentette: hamarosan Kínába utazik, ahol megkezdi a munkát a válogatottnál, amelyet egyelőre a 2024-es párizsi olimpiáig tervez. Feladata a csapat megfiatalítása és megújítása lesz.

Bos elárulta: kínai tárgyalásai akkortájt folytak, amikor először röppentek fel hírek az ország élteniszezője, Peng Suaj eltűnéséről. Az eset nemzetközi visszahangokat keltett, felmerült az is, hogy az ATP és a WTA is kivonul Kínából, amennyiben a 35 éves, párosban kétszeres Grand Slam-tornagyőztes játékos nem kerül elő.

Ennek kapcsán a visszavonuló kerékpáros úgy fogalmazott: volt egy listája a lehetséges előnyökről és hátrányokról.

„Természetesen a hátrányok között szerepelt, hogy hogyan is bánnak ott az emberekkel. Beszéltem erről az új főnökömmel, de nem sok újdonságot mondott telefonon” – fogalmazott Bos.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik