Kerékpár: Bennetté a tizedik szakasz a Tour de France-on

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 18:22
null
Sam Bennett nyerte a 10. szakaszt (Fotó: AFP)
Sam Bennett nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 10. szakaszát,  s a sikerével átvette a mezőnypontversenyben élen állónak járó zöld trikót. Az összetett élcsoportjában nincs változás, továbbra is a szlovén Primoz Roglic vezet.

 

Az Ile d'Oléron Le Chateau-d'Oléron és Ile de Ré Saint-Martin-de-Ré közötti 168.5 kilométeres etapon az oldalszél okozott problémákat, ugyanis négy bukás is borzolta a kedélyeket, illetve az utolsó 20 kilométeren több bolyra szakadt a mezőny, de az összetett elsőségre pályázó kerekesek mindegyike az élcsoportban maradt.

A sprintbefutóban a Deceuninck–Quick-Step ír versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak, de csak minimális különbséggel előzte meg az ausztrál Caleb Ewant. Mivel a háromszoros világbajnok szlovák Peter Sagan csak harmadik lett, elvesztette a zöld trikót, amelyet éppen a szakaszgyőztes Bennett vett át.

A 29 éves sprinter elérzékenyült, miután pályafutása során először diadalmaskodott a Touron, ezzel a győzelemmel pedig már mind a három háromhetes körversenyen van elsősége, mivel korábban a Giro d'Italián háromszor, a Vuelta a Espanán kétszer nyert szakaszt.

TOUR DE FRANCE
10. szakasz, Ile d'Oléron Le Chateau-d'Oléron–Ile de Ré Saint-Martin-de-Ré, 168,5 km
1. Sam Bennett (ír, Deceuninck–Quick-Step) 3:35:22 óra
2. Caleb Ewan (ausztrál, Lotto-Soudal) azonos idővel
3. Peter Sagan (szlovák, BORA–Hansgrohe) a. i.

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 42:15:23 óra
2. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 21 mp h.
3. Guillaume Martin (francia, Cofidis) 28 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik