MTI/SZ. R. 2022.05.24 14:08

Kerékpár: Alaphilippe nem zárja ki, hogy indul a Touron

A francia Julian Alaphilippe súlyos sérülése után elkezdte a kerékpáros edzéseket, és nem zárja ki, hogy ott lesz az idei Tour de France mezőnyében a július elsejei, koppenhágai rajton.

Súlyos sérülése után térhet vissza Julian Alaphilippe (Fotó: AFP)

 

 

Az elmúlt két világbajnokság mezőnyversenyében győztes 29 éves bringás - aki április 24-én a Liege-Bastogne-Liege klasszikus egynapos viadalon bukott - elmondta: tüdeje teljesen rendbejött, és bár érez még fájdalmakat, orvosaitól engedélyt kapott, hogy már kerékpáron is gyakoroljon. A francia klasszis kiemelte: ilyen sérülés esetében normális, hogy még vannak fájdalmak.

Alaphilippe görgős kerékpáron kezdte el a gyakorlást, majd csatlakozott csapattársaihoz, az Omega Pharma-Quick-Step Sierra Nevada-i edzőtáborában.

„Persze, még nem tudom elvégezni azt a mennyiségű és minőségű munkát, mint a társaim, mert több időre van szükségem, hogy visszanyerjem az edzettségi állapotomat" - nyilatkozott. Hozzátette: az edzések során figyelnie kell a sérülésére, ennek ellenére nagyon örül, hogy a csapattal tréningezhet, mivel remek a hangulat és tökéletesek a körülmények.

„Ha továbbra is így alakulnak a dolgaim, akkor nyitva marad a Tour de France-on való részvételem lehetősége, ami nagyon foglalkoztat. Viszont közben az is rendkívül fontos, hogy ne siessük el a visszatérést és türelmesek tudjunk maradni. Ennek érdekében folyamatosan egyeztetünk az orvosokkal, és figyelembe vesszük a javaslataikat, mielőtt bármilyen döntést hozunk" - mondta.

Alaphilippe egy hónapja tömegbukásba keveredett hatvan kilométerrel a cél előtt, majd az út menti árokba, egy fa tövébe zuhant. A baleset következtében eltörött a lapockája és két bordája, utóbbiak átszúrták a tüdejét, emiatt traumás légmell alakult ki nála.

2022.06.29 17:52:45

Kerékpár H. Á.

A francia országúti kerékpáros körverseny menetrendje, programja, a szakaszok útvonala, győztesei.

2022.05.09 19:34:16

Kerékpár ŐRI B. PÉTER

ALAPVONAL. Az eufória, hogy itt lehetek, láthatom élőben a világ legjobb kerékpározóit, mindent felülírt. Mert különben nem nagyon érthető, mi a csuda jó abban, hogy ott állsz a tömegben, bizony lökdösődnöd is kell, néhány másodpercre látod a bringásokat, szinte semmit információd sincs, ez azonban egyáltalán nem érdekel, ott vagy, jó értelemben véve őrjöngsz, tapsolsz, kiabálsz.

2022.05.03 10:58:02

Kerékpár nemzetisport.hu

A Magyar körverseny történetének eddigi legerősebb mezőnye sorakozik rajthoz a május 11-én kezdődő ötnapos viadalon. (x)

2022.05.06 13:20:54

Kerékpár CS. M., R. P., GY. F.

A holland kerekes óriási hajrával ért fel elsőként a Visegrádi várhoz. Fetter a 112., Peák a 167. lett.