Kerékpár: Növelte előnyét Vingegaard az utolsó szakaszon

2024.03.09. 23:04
Fotó: Getty Images
Címkék
A Párizs–Nizzán Alekszandr Vlaszov diadalmaskodott, így a nyolcnaposon még négy versenyző reális eséllyel pályázik az összetett győzelemre.

A pénteki sablonhoz tudott nyúlni az ember, ami a cikk megírását illeti, merthogy a Tirreno–Adriaticón nem sok ponton tért el a szombati szakasz az egy nappal korábbihoz képest. Hegyi szakasz révén sok újdonságot meglepetést nem is igazán lehetett várni, legfeljebb, hogy Jonas Vingegaard az összetett élén a különbség megtartására törekszik majd. Ezzel szemben növelni akarta a fórját, így ismét alaposan helybenhagyta tehetetlen riválisait, de egyezés még, hogy a dobogóra remek versenyzéssel ismét a Juan Ayuso, Jai Hindley páros ért oda.

Valter Attila továbbra is segítői szerepben – Vingegaard szökése előtt hosszú percekig vezette a Visma sorát, illetve a teljes mezőnyt is, ő maga pedig a 44. helyen ért célba, így 19 helyet javított az összetettben. Vasárnapra a legizgalmasabb kérdés a zöld trikó sorsa maradt, hiszen minden valószínűség szerint sprintbefutóval dől el a nap, így Jasper Philipsen és Jonathan Milan összecsaphat – utóbbi 10 ponttal jobban áll a pontversenyben.

A Párizs–Nizzán szintén az utolsó előtti etap volt soron, de abban az esetben valamivel kiélezettebb versenyről beszélhetünk, ugyanis az éllovas Brandon McNulty előnye csökkent honfitársához, Matteo Jorgensonhoz képest. A vasárnapi záró etapot hat igencsak kellemetlen emelkedőn kell átrágnia magát a mezőnynek.

KERÉKPÁR
82. PÁRIZS–NIZZA
7. szakasz (Nizza–La Madone d’Utelle, 104 km):      1. Alekszandr Vlaszov (orosz, Bora-hansgrohe) 2:44:03 óra, 2. Evenepoel (belga, Soudal-QuickStep) 8 másodperc hátrány, 3. Roglic (szlovén, Bora-hansgrohe) 8 mp h.      Az összetett állása:      1. Brandon McNulty (amerikai, UAE Emirates) 25:00:28 óra, 2. Jorgenson (amerikai, Visma-Lease a Bike) 4 mp h., 3. Skjelmose (dán, Lidl-Trek) 35 mp h.

59. TIRRENO–ADRIATICO
6. szakasz (Sassoferrato–Cagli, 180 km):     1. Jonas Vingegaard (dán, Visma-Lease a Bike) 4:31:57 óra, 2. Ayuso (spanyol, UAE Emirates) 26 másodperc hátrány, 3. Hindley (ausztrál, Bora-hansgrohe) 26 mp h., …44. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 7:59 p h.      Az összetett állása:      1. Vingegaard 23:06:32, 2. Ayuso 1:24 p h., 3. Hindley 1:52 p h., …49. Valter 25:33 p h.

 

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
35 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
36 perce

Takács Boglárka a 8. lett 200 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
39 perce

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
1 órája

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
1 órája

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
1 órája

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
1 órája

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
1 órája