Kerékpár: csapata kirakta a miniszter macskáját lelövő bringást

Vágólapra másolva!
2023.04.30. 18:26
null
Tiberit többet nem láthatjuk a Trek színeiben (Fotó: Getty Images)
Március elején számoltunk be róla, hogy az olasz Trek Segafredo profi országúti kerékpáros csapata 20 napra felfüggesztette kerékpárosát, Antonio Tiberit, aki még tavaly nyáron légpuskával lelőtte szomszédja macskáját – amelynek gazdája történetesen éppen San Marino korábbi, turizmusért felelős minisztere volt. Tiberi a felfüggesztés idejének leteltével szabadon igazolhatóvá vált, csapata ugyanis felbontotta szerződését.

Szerencsétlen háziállat kilövése még tavaly júniusban történt, de csak a bírósági ítélet után került nyilvánosságra az ügy, amely után a Trek a felfüggesztésről döntött. A bíróság egyébként 4000 eurós pénzbüntetéssel sújtotta a 21 éves, korábban időfutamban junior világbajnoki címet szerző kerékpárost.

Ugyan Tiberi az eset után bocsánatot kért, vállalta a következményeket és idei fizetését jótékony célokra ajánlotta fel, ám a csapatát a jelek szerint ez nem hatotta meg és a felfüggesztés lejártával arról döntöttek, hogy felbontják a szerződését.

„Az érintett versenyző, a felfüggesztés időszaka alatt tanúsított viselkedése nem felelt meg azoknak a normáknak, amelyek lehetővé tennék azt, hogy újra számoljunk vele, ezért azonnali hatállyal megválunk tőle” – áll a Trek Segafredo hivatalos közleményében.

Hogy Tiberi aztán pontosan mit csinált a felfüggesztés időszaka alatt, amivel megsértette a csapat által elvárt normákat, nem tudni, ám olasz sajtóhírek szerint a történtek ellenére az Asztana és a Bahrain-Victorious is lát fantáziát a bringás leigazolásában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik