Hegyikerékpár: négy magyar a világ egyik legnehezebb versenyén

2009.06.24. 01:27
Címkék
A németországi Erbachból indulva hét napon keresztül tekernek a hegyikerekesek, hogy eljussanak a cseh határ közelében fekvő Seiffenbe. Az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő több napos mountain bike maratoni szakaszai során összesen 658 kilométert és 15 300 méter szintkülönbséget küzdenek le a sportolók. Magyarországot a Merida TEAM-CST-BikeMag négyfős alakulata képviseli.
A csapatban a két tavalyi résztvevő, Mikula Gábor és Adorján Sándor mellett két újonc kapott helyet, Kis József és Tarján Tamás. Valamennyi kategóriát számolva mintegy 400 versenyző rajtolt el az első szakaszon, a csapatversenyben pedig 34 együttes küzd a helyezésekért.A szabályok változása értelmében nem a duók, hanem az egyéni helyezések alapján értékelnek a szervezők. Minden induló tagja lehet egy csapatnak, amelyeket minimum négy fő esetén értékelnek külön. Ha négynél többen regisztrálnak egységenként, akkor az etapokon a legjobb négy ideje illetve helyezése számít bele az összetett végeredménybe.„Remélhetőleg tizenöt-húsz százalékon belüli időkülönbséggel célba tudunk majd érni mindennap, amihez „különleges taktikát” kell kidolgoznunk, hogy beleférjünk ebbe a szórásba. Remélem, sikerülni fog. A cél idén is a teljesítés, a középmezőnyben való megérkezés. Munka melletti felkészüléssel ez is elég lesz” – mondta indulás előtt Mikula Gábor csapatvezető.A második szakasz után egyéniben az a két bringás vezet – a német Hannes Gensét szorosan követi a svájci Andreas Kugler (mindketten Multivan Merida Biking Team) –, akiket hamarosan a jubileumi Duna-maratoni rajtjánál is láthatunk majd július elején. A csapatverseny tabelláján így természetesen az ő együttesük az éllovas, míg a magyarok a középmezőnyben tekernek.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
2 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
2 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
2 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
2 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
2 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
2 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája