Hegyikerékpár: újabb hazai cég a TOP Maratonok mellett

2009.06.16. 00:19
Címkék
Amolyan „last minute” megegyezés született a magyarországi Gepida vezetői és a T-Mobile TOP Maraton sorozat utolsó állomásának főszervezője között, mely szerint a magyar kerékpárgyártó lesz az idei Mátra Maraton névadó főtámogatója.
A T-Mobile TOP Maraton sorozat javában zajlik, sikerrel zárult a szilvásváradi verseny, finisben van a visegrádi szervezése. A négy állomásból álló versenysorozat többi főszervezője sem tétlenkedik, folynak a bükki és a mátrai előkészületek. Az augusztus végi, záró etap főszervezője, Eisenkrammer Károly június közepén jelentette be a Gepidával való együttműködését, így újabb magyar bringás cég került a legnagyobb maratoni versenyek névadó támogatói közé. „ Idén elindulunk egy új úton, melynek során kétnapos bringás fesztivállá változik a Mátra Maraton. A rendezvény első napján az eddig megszokott gyerekversenyek mellett a mountain bike látványos szakágaival is megismerkedhetnek az érdeklődők. Lesz például Triál Magyar Kupa és kerékpáros "légi-bemutató" is, amellyel az 1500 indulónak és az érdeklődőknek szeretnénk megmutatni sportágunknak egy másik arcát is. Ehhez a fejlődő Mátra Maratonhoz adja a nevét ettől az évtől a Gepida, amely megállapodás remélhetőleg hosszútávon biztosítja az esemény hátterét” – mondta a megegyezést követően Eisenkrammer Károly főszervező.A versenyre augusztus 30-án kerül sor, a sástói Oxygén Adrenalin Parkból rajtoló viadal idén a 8. alkalommal került a hazai versenynaptárba.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
3 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
3 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
3 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
3 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
4 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája