Kerékpár: Petacchi, Piepoli és Mayo doppinggyanúba keveredett

2007.06.14. 12:58
Címkék
Egy spanyol tévéadó szerint a sprintkirály Alessandro Petacchi, aztán az idei 10. szakaszt és a hegyi összetettet megnyerő, ugyancsak olasz Leonardo Piepoli, továbbá a spanyol Iban Mayo az a három kerekes, akit doppingvétségen értek a június elején befejeződött Giro d'Italia országúti körversenyen.
A baszk EITB úgy tudja, hogy a két hazai klasszis túl magas szalbutamol-, míg a spanyol a megengedettnél jóval nagyobb tesztoszteronszintet produkált.A La Gazzetta dello Sport című római napilap ugyanakkor azt közölte, hogy mindhárom érintett érvényes orvosi igazolással rendelkezett a kiugró értékeket előidéző készítmények szedéséről.A nemzetközi szövetség illetékese cáfolta, hogy munkatársai vizsgálódnának az ügyben.
Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
6 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
6 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
6 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
7 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
8 órája