Kerékpár, Németország: vallomást tett két doppingdoktor

2007.05.24. 10:49
Címkék
Bevallotta a német T-Mobile két orvosa, Adreas Schmid és Lothar Heinrich, hogy az 1990-es évek közepétől doppingszereket adtak a csapat kerékpárosainak.
"Beismerem, hogy részese voltam a doppingolásnak. A hivatásos kerekesek tőlem kapták a tiltott szereket, elsősorban az EPO-t" - írta közleményében Schmid, akihez aztán csatlakozott kollegája, Heinrich is. Egészen mostanáig mindketten kategorikusan cáfolták, hogy doppingolás történt volna az együttesnél. Hozzátették: csak olyat cselekedtek, amiről a versenyzők tudtak.A héten tört meg a jég a T-Mobile (korábban Telekom) istállónál. Hétfőn Bert Dietz, szerdán Christian Henn és Udo Bölts ismerte el, hogy doppingolt. A gárda egykori két "kirakatembere", a Tour de France-on 1997-ben diadalmaskodó német Jan Ullrich, valamint az egy esztendővel korábban győztes dán Bja:rne Riis egyelőre nem szólalt meg a fejlemények kapcsán, ezt megelőzően ők is tagadták, hogy tiltott szerekkel éltek volna. Ullrich idén februárban vonult vissza, mert belekeveredett az egy évvel korábban kipattant spanyolországi doppingbotrányba.
Legfrissebb hírek

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
20 perce

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
1 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
1 órája

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
8 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
8 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
9 órája