Kerékpár: Floyd Landis ügyvédje a párizsi labort vádolja

2007.05.15. 10:08
Címkék
A 2006-os Tour de France profi kerékpáros körversenyt megnyerő, majd győzelmétől megfosztott Floyd Landis ügyvédje azzal vádolta meg a védence ügyében eljáró doppingellenes hatóságokat, hogy nem tartották magukat az ellenőrzés során alkalmazandó nemzetközi szabályokhoz.

Landis ügyét hamarosan tárgyalja az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA), és ha kimondják, hogy vétkes, akkor kétéves eltiltást kaphat.

A pennsylvaniai versenyző mintájában egy párizsi laboratóriumban találtak nagy meennyiségű tesztoszteront, miután a 2006-os Tour 17. szakaszát követően ellenőrizték.

Maurice Suh, Landis jogi képviselője azt állította: a labor hozzá nem érrtő módon járt el a teszt során.

Maga a sportoló még nem vett részt a meghallgatáson, de újságíróknak azt mondta: „izgatottan várja”, hogy végre történjeen valami az ügyében. Azt is kijelentette, reményei szerint visszakapja a Tour bajnoki címét, és folytathatja a versenyzést.

A tárgyalás első szakaszában Suh ügyvéd a háromtagú bizottságnak azt mondta, a francia laboratórium nem tartotta be „a nemzetközi standardokat”. A jogász az egész ügyet „döbbenetesnek” nevezte.

Az USADA ügyvédje a franciákat védte, azzal érvelt, hogy a doppingteszt eredményeit számos, független forrásból származó bizonyíték támasztja alá.

Hozzátette: Landis „kockára tette a házát”, hogy hátha a B próba bizonyíthatja az ártatlanságát, de veszített ebben a hazárdjátékban.

A tárgyalás május 23-ig tart, utána hoznak majd határozatot.
Legfrissebb hírek

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
23 perce

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
30 perce

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
44 perce

Békességet hozna Borsány-Gyenes András az MSÚSZ-nél

Egyéb egyéni
1 órája

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
1 órája

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
2 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
9 órája