Kerékpár: Kusztor kitett magáért, Dér újabb szakaszgyőzelme

2007.05.14. 23:36
Címkék
Dér Zsolt nyerte az Europe Tour-sorozatba tartozó Török körverseny (43. International Presidency Turkey Tour) utolsó szakaszát, ezzel újabb értékesvilágranglistapontokat szerzett önmagának és csapatának, a P-Nívó-Betonexpressz 2000-nek.
Az első magyar kontinentális klub szerb versenyengedéllyel kerekező sportolója három napon belül a második szakaszgyőzelmét aratta (megnyerte az ötödik és a hetedik szakaszt, míg a hatodik etapon a későbbi összetett győztes bolgár Ivajlo Gabrovszki mögött második lett). Dér Zsolt az összetett versenyben a 14. helyen végzett, míg a hegyi pontversenyben az iráni Aszkari mögött második lett.Kitett magáért a P-Nívó-Betonexpresszből a magyar hegyibajnok, Kusztor Péter is, aki egész héten remek teljesítményt nyújtott a Giro del Friuli VeneziaGiulia nevű olasz Europe Tour-versenyen, ám az utolsó, két kemény heggyel megnehezített szakaszon még korábbi produkcióit is felülmúlta: az összetettsorrend szempontjából sorsdöntő etapon a közvetlen élbolyban, a hetedik helyen ért célba, s ezzel az összetettben is előrébb lépett, a 15. helyenfejezte be a versenyt.A csapat többi tagja nem volt túl szerencsés, Arany Gábor lejtmenetben bukott nagyot (szerencsére nem esett komoly baja, betudta fejezni a versenyt), Remák Zoltánnak pedig technikai problémái akadtak.
Legfrissebb hírek

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
24 perce

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
31 perce

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
45 perce

Békességet hozna Borsány-Gyenes András az MSÚSZ-nél

Egyéb egyéni
1 órája

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
1 órája

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
2 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
9 órája