Megkegyelmeztek Leipheimernek

2007.02.20. 15:42
Címkék
A Tour of California első szakaszán Sausalitóból Santa Rosába tekert a mezőny. A 155 kilométeres etap kétharmadánál ugyan magasodott egy 1200 méteres emelkedő, ez azonban nem tette különösebben próbára a bringásokat, az első etap sprintbefutót hozott.
Kedden sprintbefutó döntött a szakasz sorrendjéről
www.cyclingnews.com
Kedden sprintbefutó döntött a szakasz sorrendjéről
Kedden sprintbefutó döntött a szakasz sorrendjéről
www.cyclingnews.com
Kedden sprintbefutó döntött a szakasz sorrendjéről

Az ausztrál Graeme Brown győzelméig azonban történt egy, s más. A bringásoknak folyamatosan rendkívül erős ellenszéllel kellett megküzdeniük, mielőtt beértek San Rosába, ahol három kört kellett megtenniük, egy nagyjából öt kilométeres körpályán.

Tíz kilométerrel a cél előtt azonban hatalmas bukás történt, az összetettben élen álló Levi Leipheimer is elesett, és hiába várta be Ivan Basso és George Hincapie is, már nem tudták utolérni a Rabobank, illetve a T-Mobile vezette főmezőnyt.

A szabályok szerint, ha a bukás az utolsó három kilométeren belül történik, akkor a versenybírók a győztessel azonos időt adnak a bukásban érintetteknek. Noha ezúttal több, mint három kilométer volt hátra a célig, a versenybírók úgy határoztak, mivel nagyon sok bringás bukott, ezért alkalmazzák a fenti szabályt, ezzel pedig Leipheimer megtarthatta a sárga trikóját.

A versenybíróknak a bukás mellett is akadt munkájuk, miután a sprintbefutóban szinte egyszerre zúdult át a célvonalon Brown és az új-zélandi Greg Henderson. Hosszas tanakodás, illetve videózás után végül az ausztrál kerekest hozták ki szakaszgyőztesnek.

Magyar idő szerint keddről szerdára virradóra Santa Rosából Sacramentóba tekernek a versenyzők, az 187. kilométeres szakasz második fele szinte teljesen sík, azonban tizenötödik kilométernél, kétszáz méterről ezernyolcszáz méterre kell felkapaszkodniuk a bringásoknak.

TOUR OF CALIFORNIA (HC-kategória)

1. szakasz. Sausalito–Santa Rosa (155.7 km): 1. Graeme Brown (ausztrál, Rabobank) 4:17:19, 2. Henderson (új-zélandi, T-Mobile) azonos idővel, 3. Davis (ausztrál, Discovery) a. i., …50. Leipheimer (amerikai, Discovery) a.i.
Az összetett állása: 1. Levi Leipheimer 4:22:08, 2. Donald (amerikai, Team Slipstream) 1 másodperc hátrány, 3. Jacques-Maynes (amerikai, Priority Health) 5 mp h.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
5 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
6 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
6 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
7 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
7 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik