Paksi címvédés és nézőcsúcs – ilyen volt az MK-döntő képekben

Vágólapra másolva!
2025.05.18. 15:20
null
A paksiak két ikonja, Böde Dániel (balra) és Szabó János emelte magasba a kupát csapattársaik és az őket az eredményhirdetéshez elkísérő gyermekeik üdvrivalgása közepette (Fotók: MOL)
Képösszeállítás a remek hangulatú, 54 762 nézőt vonzó, tizenegyespárbajban eldőlő Mol Magyar Kupa-döntőről.

 

Az 1955-ös kupadöntős nézőcsúcs (40 ezer) a labdarúgó Mol Magyar Kupa 2024-es fináléjában dőlt meg (51 900), majd 2025 újabb rekordot hozott: 54 762 néző látta a végjátékot a Puskás Arénában. A két résztvevő – akárcsak tavaly – a Paksi FC és a Ferencváros volt; a két csapat négy éven belül harmadszor csatázott a kupáért. Az első az FTC sikerét hozta, 2024-ben viszont hosszabbításban a paksiak győztek.

A hosszabbítások főszerepet kaptak az idei döntőben is. A címvédő ugyanis a 45+1. percben szerezte meg a vezetést Tóth Barna révén, amit a Fradi a 90+3. percben egyenlített ki francia légiósa, Lenny Joseph találatával. A túlórában – ellentétben a tavalyival, amelyben kétszer is eredményesek voltak a paksiak – már nem változott az eredmény, így a tizenegyespárbaj döntötte el a csatát. A Paks kapusa, Szappanos Péter két lövést hárított, Dibusz Dénes viszont csak egyszer tudott védeni, így 4–3-as összesítéssel a Paksi FC lett a Mol Magyar Kupa győztese, ami egyúttal azt is jelenti, hogy Bognár György csapata indulhat a következő idényben az Európa-ligában.

Ezért a díszes vándorkupáért csatáztak a döntő résztvevői
A kezdés előtt Szabó János és Dibusz Dénes cserélt zászlót
Ötvös Bence (balra) nagy csatát vívott a ferencvárosi Tóth Alexszel
Varga Barnabás és Szalai Gábor együtt ostromolta a paksi kaput
Az FTC gólját szerző Lenny Josephnek nem jött össze a duplázás
A tizenegyespárbajban Dibusz Dénes kivédte Balogh Balázs lövését
A tizenegyespárbaj hősét, Szappanos Pétert (kékben) ünnepelték a társak
Varga Barnabás csalódottan vette át a vesztesnek járó ezüstérmet
Elégedett lehetett a népes paksi szurkolótábor a döntő végén

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. május 17-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
3 órája

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
7 órája

Nem ismerték a győzelem titkát – vb-selejtező-sorozat, 5. rész

Képes Sport
9 órája

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
10 órája

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
11 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
19 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
19 órája

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
22 órája
Ezek is érdekelhetik