Kajak-kenu: Janics próbál szabadulni a korábbi szegedi vendéglőtől

2012.11.01. 12:46
Címkék
Mint korábban beszámoltunk róla, Douchev-Janics Natasa kedden edzett utoljára Szegeden, majd útjára indult régi-új hazája felé. A sportolónő úgy döntött, eladja minden magyarországi érdekeltségét, így a Bárka vendéglőt is, amelyet az interneten árul.

Mint ismert, az étterem 2007 óta van a sportoló birtokában, de nem tudott vele mit kezdeni, ezért felajánlotta visszavételét a városnak, amit a pénzügyi bizottság nyáron jóváhagyott. Botka László polgármester azonban az elmúlt hónapok történései miatt nem írta alá az adásvételi szerződést, később Douchev-Janics maga állt el az ügylettől. Most az interneten hirdetik eladásra az egykori Bárka kisvendéglő épületét.

„Natasa megpróbálja piaci áron értékesíteni a volt vendéglő épületét, hiszen az önkormányzat is ennyiért vette volna vissza tőle. Szeretne szabadulni tőle, de a mai gazdasági helyzetet látva úgy gondolom, hogy akinek van szabad 20 millió forintja, az nem ingatlanba fektet be” – mondta Csonka Gábor menedzser a delmagyar.hu-nak. Csonka szerint az ár telekár, hiszen az épület igen romos állapotban van. A Bárkával kapcsolatban nincs profilkötöttség, így a leendő tulajdonosnak nem lenne kötelező éttermet nyitni a helyén.

„Ha valakinek mégis ilyen tervei lennének, annak célszerű lenne a szintén Natasa tulajdonában lévő társasházi épület egyik lakását is megvenni, ugyanis vendéglátó-ipari egység működtetéséhez a társasház többségének beleegyezése kell. A Bárka és a lakás megvételével ez a többség meglenne” – magyarázta Csonka Gábor.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség határideje a tegnapi nappal járt le, eddig várták a Douchev-Janicsért megszabott 150 ezer eurós felkészülési támogatást, arról egyelőre nincs hír, hogy megérkezett-e az összeg.

Legfrissebb hírek

Hajduk-szurkolókat vettek őrizetbe Splitben antiszemita rigmusok miatt

Konferencialiga
22 perce

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
22 perce

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
45 perce

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
45 perce

Gulácsi Péter újra edzésbe állt a Villarrealnál

Légiósok
1 órája

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
1 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
1 órája

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája