Kajak-kenu: Ábrahám szerint nem megtámadható a szövetség döntése Janics-ügyben

2012.10.30. 18:32
Címkék
Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára elmondta, nem megtámadható az a döntés, amely szerint felkészülési hozzájárulást várnak Douchev-Janics Natasáért. Az országváltását elhatározó Douchev-Janics háromszoros olimpiai bajnok kajakos közben a szerb közszolgálati televíziónak (RTS) kijelentette: egyetlen választása Szerbia és egyben cáfolta, hogy bolgár színekben folytatná pályafutását.

„Az utóbbi időben bármit nyilatkozok a médiának, másként sül el. Sok hazugság jelent meg a sajtóban. Megmondtam, mit szeretnék: Szerbia az én választásom" – fogalmazott Douchev-Janics, aki hozzátette: a Bulgáriába való távozásáról szóló történetet a magyarok találták ki.

Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára az elnökség múlt szerdai döntéséről szóló hivatalos dokumentumot – miszerint az MKKSZ felkészülési hozzájárulás címén 150 ezer eurót kér, hogy a versenyző szerb színekben folytassa – személyesen adta át Douchev-Janics Natasának. A kajakos bolgár férje, Andrian Douchev jogán ugyanakkor ingyen távozhatna Bulgáriába.

„Vagy engedélyezik, hogy szerb színekben kajakozzak vagy két évig szünetet tartok" – erősítette meg Janics korábbi kijelentését.

Az MKKSZ szerdáig várja a 150 ezer eurót, ha addig nem kapja meg, akkor elvileg Douchev-Janics két évig nem versenyezhet.

A szerbek a nemzetközi és az európai szövetséghez fordultak az ügyben, ők kifogásolják, hogy a magyarok miért tarthatnak igényt pénzre egy szerb állampolgárért. Mirko Nisovics, a Szerb Kajak-Kenu Szövetség elnöke úgy foglalt állás, hogy legkésőbb november végére lezárul az ügy, ugyanakkor a versenyző a múlt héten megerősítette neki, szerbként folytatja pályafutását.

A nemzetközi szövetség szabályzata szerint egy versenyző csak akkor szerepelhet egy másik ország színeiben kétéves kihagyás nélkül, ha - jelen esetben - a magyar szövetség ehhez hozzájárul. A házastárs esetében nincs ilyen megkötés, azaz Douchev-Janics bolgár színekben az MKKSZ engedélye nélkül is versenyezhetne.

Ábrahám Attila az MTI-nek kedden elmondta: a magyar szövetség döntése nem megtámadható.

„A magyar szövetség szeptember 30-ig várta az országváltásra vonatkozó igényeket. Janics jelezte, szerb színekben szeretné folytatni. Innentől kezdve volt a MKKSZ elnökségének harminc napja, hogy döntsön, megadja-e az engedélyt vagy sem. Az elnökség múlt szerdán döntött, hogy milyen feltételek teljesülése esetén adja ki az engedélyt. A nemzetközi szövetség felé a magyar szövetségnek november 30-ig kell jeleznie, hogy engedélyezte-e Janicsnak, hogy szerbként versenyezhessen. A szerb szövetség a magyar döntést nem támadhatja meg, ugyanis az eredeti, jelen esetben a magyar szövetségnek nincs indoklási kötelezettsége. És itt véget ér a történet" – mondta Ábrahám.

Hozzátette: a magyar szövetségnek a férj jogán kizárólag Bulgária esetében nincs tiltási lehetősége.

Legfrissebb hírek

Hajduk-szurkolókat vettek őrizetbe Splitben antiszemita rigmusok miatt

Konferencialiga
20 perce

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
21 perce

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
43 perce

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
44 perce

Gulácsi Péter újra edzésbe állt a Villarrealnál

Légiósok
1 órája

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
1 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
1 órája

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája