Kajak-kenu: a szerbek a férj honosításával kijátszhatják a magyarokat Janics-ügyben

2012.10.27. 10:12
Címkék
Szerbiában nagy visszhangot váltott ki az a hír, mely szerint elképzelhető, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa bolgár színekben versenyez majd, és a jelek szerint a szerb szövetség nem mondott le arról, hogy mégis náluk folytassa pályafutását.

A vajdasági magyarszo.com újabb hosszabb összeállítást közölt Douchev-Janics Natasáról ezúttal annak kapcsán, hogy Bulgáriában folytathatja pályafutását.

Többek között idézik a szerb szövetség elnökét, Mirko Nisovicsot, aki a szervezet Facebook-oldalán kommentálta a legújabb híreket.

„Beszéltem Natašával, aki már a jövő héttől Belgrádban lesz, s minden bizonnyal edzeni is fog, hiszen a kajakok szállítása is szóba került. Nem esett szó arról, hogy meggondolta volna magát, s nem Szerbia, hanem egy másik ország színeiben kíván indulni a jövőben. Én hiszek neki. Egyelőre, ami az ügyintézést illeti, semmi nem dőlt el. Natasa minden elintézett, amit neki kellett. Most a nemzeti kajak-kenu szövetségeken a sor. November vége az utolsó határidő, hogy az elkezdett munkát befejezzük. Addigra a helyzet már sokkal tisztább lesz. Natasa a korábbi sajtótájékoztatón mindent elmondott, amit gondolt. Mi fel voltunk készülve rá, hogy az MKKSZ kártérítést fog kérni, ez nem új keletű a számunkra. Az a pénz, amelyet kérnek, nem áll a rendelkezésünkre, de annak érdekében, hogy Natasa szerb színekben induljon, meg fogjuk találni a megoldását. Végezetül mindenkinek azt ajánlom, hogy ne foglalkozzanak a találgatásokkal, és hogy hagyják Natasát békén” – fogalmazott Nisovics.

A magyarsz.com információi szerint a megoldást az jelentheti, hogy a háromszoros olimpiai bajnok férje, Andrian Douchev felveszi a szerb állampolgárságot, mert ezzel a felesége a következő év elejétől gond nélkül a szerb válogatott színeiben indulhatna a nemzetközi versenyeken.

Érdekesség, hogy Douchev-Janics a szerb szövetség Facebook-oldalán reagált az úszóklasszis, Milorad Csavics kijelentésére, aki „hihetetlen szappanoperának” titulálta a kajakos ügyét. (Csavics véleménye azért érdekes, mert már korábban jelezte, szeretne a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke lenni).

„Csavics, ha valakit nem ismersz személyesen, ne írogass kommentárokat!” – reagált Douchev-Janics.

 

Legfrissebb hírek

NHL: zsinórban ötödször nyert a Hurricanes, szétlövés döntött a Rangers meccsén

Amerikai sportok
27 perce

Légpuska vegyes csapat: a mezőny első felében végeztek, de nem jutottak döntőbe a mieink

Egyéb egyéni
30 perce

Bognár György: Fradit is megverette a VAR két hete, akkor mi mire számítsunk…?

Labdarúgó NB I
41 perce

Négy magyar érem a tekvandósok kanadai versenyén

Egyéb egyéni
57 perce

Balog Tibor már tudja, ki kell használni az időt, mert gyorsan eltelik

Magyar válogatott
1 órája

NBA: Miller vezérletével a Hornets legyőzte a Blazerst, három vereség után nyert a Lakers

Amerikai sportok
1 órája

Bobállal erősített a Gyirmót, Prosserrel és Vernessel a Tatabánya, Babatival a PMFC; rangadók sora vár márciusban a Kanizsára – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2 órája

Vasárnapi sportműsor: két mérkőzés az NB I-ben; sorsdöntő Fehérvár–FTC meccs az ICEHL-ben

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik