Kajak-kenu: Mintha a figyelem körén kívül készülnék - Vajda

2012.05.09. 13:13
null
Vajda szerint a válogatással kapcsolatos kéréseit nem vették figyelembe (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Vajda Attila is ott volt a hétvégi, szegedi kajak-kenu válogatón. Olimpiai bajnokunk motorjával végigkísérte a C–2 1000 méter válogatóját a parton, és persze rajthoz állt egyesben is, amelyet hatalmas fölénnyel nyert meg, majd a Nemzeti Sportnak adott rövid elemzést a szezon eleji helyzetről.

 

„Sok függ attól, hogy Poznanból elhozzák-e az olimpiai kvótát Korisék – mondja Korisánszky Péterék C–2-es párosáról Vajda Attila. – Ahogy néztem, elég sokan lesznek, akik megpróbálkoznak majd az ezer egyessel, de nem félek. Az elmúlt nyolc évben rendre sikerült az első helyen végeznem a hazai mezőnyben, és nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújtottam. Olimpiai és világbajnoki címvédőként vághatok neki a válogató időszaknak, és bár a szövetség részéről megkaptam azt a kedvezményt, hogy csak egy válogatót kell nyernem az olimpiai indulás lehetőségéért, azért nem vagyok maradéktalanul elégedett azzal a figyelemmel, amit kapok.”

Hogy mire gondol Vajda?

STORCZ BOTOND SZÖVETSÉGI KAPITÁNY REAKCIÓJA
„Nem értem Attila felvetéseit, hiszen az ősz folyamán egy kávé mellett közel három órán át egyeztettünk vele és edzőjével, Vécsi Viktorral arról, hogy számára mi lenne az ideális időpont a válogatóra, és így született meg a június közepi időpont. A magyar mezőnyben Attila az egyetlen olyan versenyző, akinek részleges védettsége van, vagyis egy válogató megnyerése is elegendő ahhoz, hogy olimpiai részvevő lehessen. Azt hiszem, senkivel sem lenne korrekt, ha most fognám és átírnám az októberben lefektetett válogatási elveket. És ezt neki is meg kell érteni.”

„Szeretnék indulni a május végi duisburgi világkupán, ahol mindenki, aki ebben a versenyszámban számít, ott lesz. Ennek megfelelően szerettem volna elérni a szövetségnél, hogy ha Duisburgban a dobogón végzek, azzal már olimpiai részvevő lehessek – idézi fel a versenyző. – Persze elfogadom, hogy a hazai mezőnyt, amely egyébként a C–2 ezer méterre lett ráállítva, nem lehet kizárni a válogatásból, de a június tizenötödikei hazai válogató időpontja kicsit közelinek tűnik az olimpiához.”

„Hét héttel az olimpia előtt már elég feszített tempójú felkészülést végzünk, ezért példának okáért kihagyom az Európa-bajnokságot is, és ez a döntésem szintén nem arat osztatlan sikert. Nem akarok morogni, de úgy érzem, hogy bár minden szinten, az egyesületemben, a szövetségben, a Magyar Olimpiai Bizottságban aranyesélyesként emlegetnek, ugyanakkor mintha a figyelem körén kívül készülnék. Én teszem a dolgomat ugyanúgy, mint négy évvel ezelőtt, tudom, hogy mit miért lépek meg, és nem érzek nyomást. Csak azt, hogy mellékes, amit én kérek.”

A TELJES ANYAGOT – AMELYBEN VAJDA BESZÉL ARRÓL, MENNYIBEN VÁLTOZTATTA MEG AZ ÉLETÉT KISFIA, DÁVID – A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek

Az ETO és a Videoton is szektorbezárást kapott a két csapat kupameccse nyomán

Labdarúgó NB I
5 perce

Kylian Mbappé kihagyja a Benfica elleni visszavágót – sajtóhír

Bajnokok Ligája
50 perce

Első salzburgi góljáról és a beilleszkedésről is beszélt Redzic Damir

Légiósok
52 perce

BL, a nyolcaddöntőbe jutásért: Internazionale–Bodö/Glimt visszavágó

Bajnokok Ligája
53 perce

Sörloth triplája döntött, az Atlético Madrid kiütötte a Bruges-t, ott van a BL nyolcaddöntőjében

Bajnokok Ligája
1 órája

Az éllovas FTC simán legyőzte a második helyen álló UVSE-t a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

A Budapest Jégkorong Akadémia lesz a DEAC ellenfele az ob I döntőjében

Jégkorong
1 órája

Új uszoda és curlingcsarnok épülhet Tatabányán

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik