Kajak-kenu: Benedek Dalma ráhajt az 500 m egyesre

2012.04.10. 18:24
null
Benedek az athéni, majd a pekingi olimpiáról is „centikkel” maradt le, az utóbbi években stabil helye volt a négyesben (Fotó: NS-archív, Tumbász Hédi)
Címkék
Sevillában edzett a tavasz egy részében, mától azonban már Szolnokon lapátol Benedek Dalma. Hétszeres világbajnok kajakosunk a hétvégét azzal töltötte, hogy a televízió képernyője előtt kiszurkolja a férfi kézilabda-válogatott olimpiai részvételét.

„Szerencsésnek mondhatom magam, mert végre olyan alapozó időszak áll mögöttem, amelyben mindössze egyetlen napot hagytam ki betegség miatt – mondja Benedek Dalma. – Pedig az edzőtáborban a lázzal, torokfájással járó »sevilla kór« több csapattársamat is »ledöntötte« a lábáról legalább egy hétre. Jó formában érzem magam, és bizakodó vagyok a májusi válogatóval kapcsolatban.”

„Szeretnék nyerni ötszáz egyesben, de ha ezúttal is az elmúlt években megszokott második helyemet hozom, akkor sem leszek csalódott. Egyrészt így utazhatok a duisburgi világkupára az ötszáz egyes válogató második felvonására, amelyen visszavághatok. De ha nem sikerül, úgy tudom, ezzel az eredménnyel már helyem lenne a csapathajóban. Persze, az elmúlt két olimpia tapasztalatai alapján, ezt akkor hiszem majd el, ha már ott ülök Londonban, a hajóban.”

Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapata az elmúlt hétvégén váltotta meg londoni jegyét a göteborgi selejtezőtornán, kajakosaink és kenusaink a hazai válogatókon tehetik meg ugyanezt, illetve a poznani pótkvalifikációs versenyeken lehet még plusz kvótákat szerezni.

Legfrissebb hírek

Vívás: Rabb Krisztián ezüstérmes az oráni világkupa-viadalon

Egyéb egyéni
18 perce

Vívás: Koch Máté arany-, Kovács Gergely bronzérmes a casablancai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
24 perce

„Az öltözőben összetörtek a játékosok, ez jó jel” – Bódog Tamás a Honvédtól elszenvedett vereségről

Labdarúgó NB I
27 perce

Vízilabda ob I: vérbeli rangadón Vasas-siker

Vízilabda
34 perce

Hat gól a magyaros derbin Azerbajdzsánban

Légiósok
44 perce

Pakot András szakaszt nyert a Szerb körversenyen

Kerékpár
1 órája

A Szolnok kikapott Sopronban a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Colley két percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Újpesten

Labdarúgó NB I
1 órája