Kajak-kenu: kilenc helyett csak nyolc hajó lesz az olimpiai döntőkben

MTI MTIMTI MTI
2012.01.12. 16:56
Címkék
A hagyományos kilenc helyett csak nyolc hajó jut majd a döntőkbe a nyári, londoni olimpia kajak-kenu versenyén.
„A döntés már korábban megszületett, a tavalyi előolimpiát is ebben a rendszerben bonyolítottuk le – mondta csütörtökön az MTI-nek Vaskuti István, a sportág nemzetközi szervezetének (ICF) első alelnöke. – Elsősorban azért változtattunk, mert a többi sportágban is hasonló a szisztéma, ehhez szerettünk volna idomulni.”Vaskuti hozzátette: egyelőre a világ- és Európa-bajnokságokon marad a hagyományos, kilenc résztvevős finálé, az esetleges változtatásról az ötkarikás játékok után tárgyalnak majd.A londoni olimpia július 27-én kezdődik és augusztus 12-én zárul.
Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
2 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
3 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
3 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
3 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
3 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
3 órája