Kajak-kenu: Kozák Danuta a 45. örökös bajnoka a sportágnak

MTI MTIMTI MTI
2011.12.13. 13:02
null
Kozák Danuta a 45. örökös bajnoka a sportágnak (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Címkék
Kozák Danutát, a sportág új, 45. örökös bajnokát köszöntötte keddi sajtótájékoztatóján a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), amely a székházában egyúttal megnyitotta a sportág történetét bemutató állandó kiállítását is.

 

Baráth Etele elnök zsúfolt és sikeres évnek nevezte az ideit, amikor a szövetség a 70. születésnapját is ünnepelte. Emlékeztetett arra, hogy az ifjúsági korosztályban még sohasem értek el annyi sikert a magyarok, mint 2011-ben, egyúttal az MKKSZ legnagyobb feladatának nevezte a jövőre vonatkozóan, hogy őket megtartsa a sportágban, s ezzel esélyt teremtsen arra, hogy a felnőttek között is a világ élvonalában maradjanak.

Évértékelőjében kiemelte a maratoni vb-n tizedik aranyérmét nyerő Csay Renátát, valamint beszélt az egyre népszerűbb, egy-egy versenyen tömegeket megmozgató sárkányhajószakágról is.

A csúcs azonban – amint azt hangsúlyozta – a szegedi síkvízi világbajnokság volt, a sporteredményeket és a közvetítés színvonalát tekintve is. Az elnök szerint az olimpiai pontok tekintetében a versenyzők ugyan elmaradtak a várttól, ám a lényeg ezúttal az ötkarikás kvótaszerzés volt.

Ezt követően köszöntötték a sportág 45. örökös bajnokát, Kozák Danutát. A szövetség 2001 óta tartja számon az örökös bajnokokat, a cím elnyeréséhez olimpiai aranyérem, vagy öt világbajnoki győzelem szükséges. Az ötszörös vb-győztes Kozák kissé bicegve lépett a leleplezett márványtábla elé, mert amint azt mondta, edzésen részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, s a felépülése előreláthatólag négy hetet vesz igénybe.

Az esemény végén a sportággal foglalkozó újságírókat díjaztak. Médiadíjat vett át az MTVA sportfőszerkesztője, Riskó Géza, illetve Kalapos Mihály, a Magyar Rádió tudósítója, valamint a szegedi vb médiapartnere, a Délmagyarország című lap.

A sajtótájékoztató zárásaként megnyitották a sportágtörténeti állandó kiállítást, amely a szövetség munkaidejében várja a látogatókat a Latorca úti székházban.

Legfrissebb hírek

„Az utolsó tánc, ahogyan mondani szokták” – Giroud hosszabbított Lille-ben

Francia labdarúgás
7 perce

MotoGP: csak pozitív visszajelzéseket kaptak a balatoni futam szervezői

Egyéb autó-motor
11 perce

Férfi kézi: nem jött össze a szabadkártya, nem lesznek ott a vb-n a mieink

Kézilabda
24 perce

Ökölvívóedzésekkel is támogatja a hátrányos helyzetű településeken élő fiatalokat az Álombajnokság 2.0

Egyéb egyéni
32 perce

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
53 perce

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
1 órája

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik