Kajak-kenu: párosban is második lett Vajda Attila a maratoni válogatón

2011.10.02. 19:35
Címkék
Hihetetlen izgalmakat hozott vasárnap a férfi kajakpárosok küzdelme a győri maratoni világbajnoki válogatóversenyen. Salga István és Ceiner Benjámin egy ütközést követő borulás után, három perces hátrányt ledolgozva nyerte meg a viadalt. Kenuban a Györe Attila, Kövér Márton kettős nyert, míg női egyesben Csay Renáta távollétében Kollár Judit lett a legjobb.

Hogy a rutin és az elszántság mennyit ér? Nos ebből vasárnap délután Salga István és fiatal párja, Ceiner Benjámin adott egy kis ízelítőt a győri maratoni vb-válogatón, ahol a férfi K-2 küzdelmeiben vert helyzetből kellett felállniuk. Salgáék az első fordulóban ütköztek Boros Adrián és Noé Milán párosával, méghozzá úgy, hogy beborultak a vízbe. A felnőtt világbajnok Salga Istvánból és az ifjúsági világbajnok Ceiner Benjáminból álló egység azonban nem adta fel, a versenyzők majd háromperces hátrányt ledolgozva az utolsó előtti körben utolérték a mezőnyt, sőt meg is nyerték a válogatót Borosék előtt. Utóbbiak a második helyüknek sem sokáig örülhettek, hiszen szándékos ütközés miatt a versenybíróság kizárta őket. Így a második helyen a civilben állatorvos Börcsök Balázs és Petrovics Máté párosa, míg a harmadikon Schenk Áron és Kulifai Tamás kettőse zárt.

Hasonló izgalmakkal nem szolgált a férfi kenu kettesek összecsapása: a csepeli duó, vagyis Györe Attila és Kövér Márton szinte rajt-cél győzelmet aratott. És bár Vajda Attilán meglátszott a szombati egyes fáradalma, Fürdök Gáborral jól teljesítettek ezen a napon is: az UTE-s Pálfi Máriót és Nagy Gergelyt megelőzve a másodikak lettek.

A hölgyeknél vasárnap egyesben álltak rajthoz a versenyzők. Csay Renáta, aki ebben a számban védettséget élvezett a vb-válogatón, vagyis már biztos indulója az október 21-én kezdődő szingapúri világbajnokságnak, ki is hagyta ezt a számot. Távollétében a győri Kollár Judit diadalmaskodott a szombaton párosban is szereplő Bedőcs Krisztina és Bara Alexandra előtt. A nap egyik hőse az U23-as mezőnyben vb-indulói helyet szerző Horváth Lilla volt, aki az első futószakaszon térdre esett és felrepedt lábbal versenyezte végig a távot. Horváth Lilla sérülését később a baleseti sebészeten látták el, térdét több öltéssel kellett összevarrni.

Legfrissebb hírek

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
17 perce

Három félidő után döntetlenre áll a párharc – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
18 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
19 perce

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
39 perce

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
45 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
1 órája

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája