Kajak-kenu: pozitív lett egy magyar versenyző doppingtesztje

2011.09.27. 23:31
Címkék
A Magyar Antidoppingcsoport (MACS) arról tájékoztatta a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget (MKKSZ), hogy a sportág egyik felnőttversenyzője pozitív vizeletmintát produkált egy tavaszi ellenőrzés során – közölte kedden késő este az MTI-vel az MKKSZ, amely hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a személyiségi jogok védelme miatt a felülvizsgálati eljárás lezárultáig a sportolót nem áll módjában megnevezni.

„Az érintett sportoló az idén egyetlen jelentős világversenyen, így természetesen a szegedi világbajnokságon sem szerepelt a magyar válogatottban. A versenyző a pozitív vizeletmintát május végén adta le, az A-minta laboreredménye a múlt héten jutott el a MACS-hoz. A sportoló még nem döntött arról, hogy kéri-e a B-minta vizsgálatát, ám a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a jogszabályi feltételeknek megfelelően intézkedik a sportoló versenyzési engedélyének felfüggesztéséről” – áll az MKKSZ közleményében.

A szervezet kiemeli, hogy az MKKSZ és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) egyaránt a dopping elleni harc elkötelezettjének tartja magát.

„Az MKKSZ a kötelező vizsgálatokon kívül is folyamatosan ellenőrizteti a válogatott sportolókat. Az ICF az idei szegedi világbajnokságon 30 mintát vett, ezek minden esetben negatívak voltak” – közölte a hazai szövetség.

Legfrissebb hírek

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
17 perce

Három félidő után döntetlenre áll a párharc – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
18 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
19 perce

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
39 perce

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
45 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
1 órája

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája