Kajak-kenu: Kozák az előolimpián visszavágott a világbajnoknak

2011.09.04. 07:40
Címkék
Bármennyire is nem az eredmény az elsődleges, ötszáz méter párosban Szabó Gabriella és Csipes Tamara azért nyert egy ezüstérmet a Londontól negyven kilométerre fekvő Eton Dorney evezős és kajak-kenu központban zajló előolimpiai tesztversenyen.

Az utolsó pillanatban derült ki, hogy Kovács Katalin lábműtétje miatt mégsem vállalja az indulást a jövő évi ötkarikás játékok tesztversenyén, így Szabó Gabriella ült be Csipes Tamara mellé, és a duó ezüstérmet nyert a németek mögött 500 méteren.

„Nagyon örülünk a második helynek, főleg mert két hete nem eveztünk, ehhez képest nem sokon múlt, hogy megelőzzük a németeket – mondta Szabó Gabriella, aki a pálya, a szállás és a koszt mellett az angol fővárossal is ismerkedett. – Nagyon szeretem Londont, később mindenképp visszajövök ide vakációzni. A pálya elég szeles, de ezzel úgysem tudunk mit kezdeni."

Az ötszáz egyesek B-döntőjében Kozák Danuta győzött, megelőzve a világbajnokságon előtte záró német Nicole Reinhardtot.

Délután a kétszáz méteres elő- és középfutamokat rendezték meg, négyből három egységünk, a Sík Márton, Beé István kajakpáros, valamint a kajakos Molnár Péter és a kenus Bozsik Attila az A-döntőbe jutott, Paksy Tímea pedig a B-fináléban folytathatja.

Storcz Botond szövetségi kapitány már most rendkívül hasznosnak ítélte az előolimpián való részvételt, többek között azért, mert a szervezőknek máris sikerült változtatniuk az ételfelhozatalon, és állítólag az érmek is igen tetszetősek, így hiába járnak a versenyzők már pihenőjük felénél, érdemes hajtani a győzelemért.

Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
6 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
6 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
6 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
6 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
6 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
6 órája