Kajak-kenu: 69 érmet szereztek a magyar fiatalok az EORV-n

2011.09.19. 11:55
Címkék
Minden dicséretet megérdemel a kajak-kenus utánpótlás: 69 érmet nyert a magyar csapat Lengyelországban, az Olimpiai Reménységek Versenyén.

A lengyelországi Bydgoszczban rendezték hétvégén az EORV-t, vagyis az Olimpiai Reménységek Versenyét. Szokás szerint serdülő és ifiversenyzők indulhattak, ezúttal az 1994–1995–1996-ban született fiatalok. A néhány évvel ezelőtt még cseh–szlovák–lengyel–magyar négyes találkozónak számító viadalból mára igazi világtalálkozó lett. Az idén 19 ország versenyzői neveztek, köztük németek, angolok, franciák, portugálok vagy éppen dánok.

A 76 fős magyar válogatott összesen 69 érmet nyert: 26 aranyat, 23 ezüstöt és 20 bronzot. Bár több magyar sikersportág utánpótlásgondokkal küzd, a kajak-kenuban szerencsére, úgy tűnik, ebből a szempontból minden rendben. A kajak és kenu négyesekben például tudatosan rendkívül fiatal magyar egységek indultak, és még ők is felvették a versenyt más országok idősebb versenyzőivel.

„Nagyon erős volt a magyar csapat, minden távon és minden szakágban szorgalmasan gyűjtögettük az érmeket. Évről évre egyre erősebb mezőny gyűlik össze az EORV-n, mi ennek ellenére mindig egyre jobb eredményeket érünk el. A korosztályos Európa- és világbajnokságokról is ismert egységekkel kellett megküzdeniük a magyar fiataloknak, és így is több számban két magyar is a dobogóra állhatott. A lányoknál Lucz Dóra, Takács Tamara és Nagy Flóra, kenuban Bodonyi András, kajakban Birkás Balázs nagy-nagy dicséretet érdemel. De igazából ezek csak kiragadott nevek, tulajdonképpen az egész csapat kitűnően szerepelt. Elképesztően erős a magyar kajak-kenu utánpótlás, azért dolgozunk, hogy ezeket a versenyzőket megtartsuk a sportágnak, és átmentsük őket a felnőtt mezőnybe” – nyilatkozta Hüttner Csaba ifjúsági kapitány.

Legfrissebb hírek

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
19 perce

Három félidő után döntetlenre áll a párharc – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
20 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
21 perce

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
41 perce

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
47 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
1 órája

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája