Aranyérmes eredmények a vízen és a vízparton

2011.08.25. 13:35
null
Csipes Ferenc edző és az aranyérmes női négyes
Címkék
Jelesre vizsgáztak a Telekom által kiépített komplex távközlési szolgáltatások a nemrég véget ért szegedi kajak-kenu világbajnokságon: a szervezőbizottság és az újságírók egyöntetű véleménye szerint a professzionális műszaki háttér hozzájárult a vb sikeréhez.

„Rendkívül büszkék vagyunk a világbajnokságon kiemelkedő teljesítményt elérő magyar sportolókra – mondta Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese. – Külön öröm, hogy a Telekom telekommunikációs szolgáltatásai és technikai eszközei – a hazai és a nemzetközi sajtó visszajelzései, valamint a szervezőbizottság értékelése szerint is – jelesre vizsgáztak."

A vállalat által kiépített üvegszálas technológia kibővített kapacitásának, valamint a kivitelezésben és működtetésben részt vevő több mint 60 szakember öt hónapos munkájának köszönhetően az informatikai rendszerek hibátlanul kiszolgálták a versenynapokon felmerülő, a vezetékes, illetve a mobil hang- és internet-szolgáltatásokkal kapcsolatos igényeket.

„Ezúton is szeretném megköszönni a Telekomnak a vébé teljes ideje alatt nyújtott támogatását, amely rendkívül magas szintű informatikai hátteret biztosított a sportolók, a csapattagok, a helyszínen jelenlévő újságírók, a szervezők és a szurkolók számára. A vállalat munkatársai már a kivitelezési munkák során is bizonyították szakértelmüket, amelyben a versenyek alatt sem kellett csalódnunk. Mindez tovább erősíti a Telekom és a szövetségünk közötti évek óta fennálló szoros együttműködést" – mondta Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke.

A Telekom munkatársai esetleges extrém hálózati igényekre is felkészülve egy kisváros hálózati forgalmát ellátni képes berendezéseket építettek ki a Maty-éri sportkomplexumban, amely kapacitásnak – az intenzív számítógép- és telefonhasználat ellenére – körülbelül 35 százalékát használta ki a helyszínen jelenlévő összesen több mint 40 ezer néző, 1000 versenyző és 420 médiamunkatárs.

A világbajnokság öt napján a jelenlévők mintegy 400 ezer sms-t és mms-t küldtek el, az internetes letöltések száma több mint 6.2 millió volt, a bejövő és kimenő internetforgalom meghaladta az 1800 GB-ot, az összes vezetékes hálózaton indított telefonhívás ideje pedig 330 óránál is több volt. Nagy népszerűségnek örvendett a helyszínre gördülő, nagy sávszélességű internetes összeköttetést biztosítóT-Home-kamion, amelynek szolgáltatásait naponta átlagosan körülbelül 100 sportoló és sportvezető használta.

 

Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
6 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
6 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
6 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
6 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
6 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
6 órája