Jégkorong: a távozás mellett döntött a Fradi svéd edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.12. 10:55
Nem hosszabbítja meg lejáró szerződését Greg Lindqvist, a Ferencváros jégkorongcsapatának vezetőedzője. Utódjáról később döntenek – tudtuk meg a fradi.hu-ról.

„Három idény után úgy döntöttem, hogy itt az ideje meghoznom azt a rendkívül nehéz döntést, hogy továbbállok. Több mint egy hónapnyi tárgyalássorozat után úgy érzem, a jelenlegi helyzetben ez a legjobb, amit a szakosztály és a csapat érdekében tehetek. Hiszen itt, a Fradiban mindig a Csapat az első, nem az egyéni érdek. Nagyon fog hiányozni Budapest és az egész FTC” – írta közleményében a Ferencvárost az elmúlt három szezonban vezetőedzőként irányító, rájátszásba vezető Greg Lindqvist.Greg Lindqvist.

„A szezon végeztével megkezdtük a felkészülést a következő idényre, több vezetőedző-jelölttel is tárgyalásban voltunk, köztük Greggel is, de konkrét döntés még nem született. Neki viszont volt máshonnan is ajánlata, és úgy tűnik, szorította az idő, ezért a távozást választotta. Így nincs más hátra, mint hogy nagyon sok sikert kívánjunk neki a további pályafutásához, és megköszönjük az elmúlt három év munkáját” – tette hozzá Hudák Gábor szakmai igazgató.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

Jégkorong: hosszabbított válogatott védőjével az FTC

Jégkorong
2025.05.02. 11:31

Hajnal Tamás: A Ferencvárosnak győztes DNS-e van

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:09

„Hatalmas fejlődés lesz a magyar hokinak és a Ferencvárosnak” – vélemények az FTC ICEHL-hez való csatlakozásáról

Jégkorong
2025.04.19. 09:51

Pénteken dől el az FTC csatlakozása az osztrák jégkorongligához

Jégkorong
2025.04.16. 13:58

Ferencváros–Újpest rangadó: begyógyulhatnak a tavaszi sebek

Labdarúgó NB I
2025.04.02. 06:38

Különmetró szállítja az Újpest-szurkolókat a Ferencváros elleni MK-meccsre

Labdarúgó NB I
2025.03.31. 14:46

Csatlakozna a Ferencváros az osztrák jégkorongligához

Jégkorong
2025.03.13. 18:09
Ezek is érdekelhetik