Jégkorong divízió 1-es vb: Ladányi örül a két kiesőnek

2012.05.15. 11:57
Címkék
Ladányi Balázs, a magyar jégkorong-válogatott és a Sapa Fehérvár AV 19 csatára szerint kedvező, hogy a mostani elit-világbajnokságról Kazahsztán és Olaszország esett ki, és lesz majd így jövőre a magyarok ellenfele a divízió 1-es tornán.

„Nem tudom, hogy kaphattunk volna-e jobbat. Az olaszok tavaly éppen csak legyőztek minket hirtelen halálban, míg a kazahok ellen az lehet az esélyünk, hogy nem ismernek bennünket” – mondta az MTI-nek a ponterős játékos.

A magyarok a jövő évi divízió 1-es vb-n még a most feljutó dél-koreai, valamint a japán és a brit csapattal találkoznak majd. A hat együttesből az első kettő jut majd fel a 2014-es elit vb-re.

„A dél-koreaiakat sem szabad lebecsülni, hiszen például legyőzték már a japánokat is. Utóbbiak és a britek ismerősök, velük »vagy-vagy« meccseket szoktunk játszani. Összességében jövőre több esély lesz feljutni, mint idén volt” – jegyezte meg Ladányi.

Kevin Primeau szövetségi kapitány együttese az áprilisi ljubljanai divízió 1-es tornán a szlovén és az osztrák együttes mögött lett harmadik.

Azt még nem lehet tudni, hogy hol rendezik a 2013-as divízió 1-es vb-t. A magyar szövetség pályázott, a riválisok ilyen jellegű szándékáról nincs hír. A nemzetközi szövetség (IIHF) várhatóan most pénteken, Helsinkiben dönt a helyszínről.

Magyarország eddig négy divízió 1-es vb-nek adott otthont: 2002-ben Székesfehérvár és Dunaújváros közösen, 2003-ban és 2011-ben Budapest, 2005-ben pedig Debrecen volt a rendező.

Legfrissebb hírek

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
1 perce

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
3 perce

Tóth Milán: Kiskorom óta a válogatottságról álmodtam, ez mindenért kárpótol

Magyar válogatott
14 perce

Hámori Luca is érmes a szófiai ökölvívó Európa-bajnokságon

Ökölvívás
24 perce

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
51 perce

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
54 perce

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
59 perce

Brit ellenfelet kapott a PLER a férfi kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
1 órája