Jégkorong, ob I: vasárnap 18 órakor indul a Miskolc-Volán aranycsata

2012.03.16. 07:58
Címkék
Az élvonalbeli jégkorongbajnokságban vasárnap 18 órakor kezdődik az egyik fél negyedik győztes mérkőzéséig tartó versenyfutás az aranyéremért: az alapszakaszban második helyen záró Miskolci JJSE hazai pályán kezdhet a playoffba negyedikként bekerülő Sapa Fehérvár AV 19 ellen.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a magyar bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A leosztás persze csalóka, hiszen a fehérváriak EBEL-kerete csak az elődöntőtől játszik a honi bajnokságban, addig a farmcsapat vitézkedett. Az elődöntőben a Volán söpréssel búcsúztatta a Mol Ligát, majd a Magyar Kupát is begyűjtő, az alapszakasz győzteseként a bajnokságban végül bronzérmes Dab.Doclert, ellenben a miskolciak összesítésben 3–2-re nyertek, és a vártnál nehezebben igazolták a papírformát a Ferencvárossal szemben.

A döntőben a szokásoknak megfelelően felváltva lesznek házigazdák az érintettek, és valamelyik fél söprése esetén egy hét múlva, 22-én csütörtökön bajnokot hirdethetnek – meglepetés lenne, ha a Volán addigra nem tudná lezárni a sorozatot –, viszont akár március 30-ig is elhúzhatják a felek a döntést, amelyre akkor Miskolcon kerülhet sor.

DÖNTŐ
(AZ EGYIK FÉL NEGYEDIK GYŐZELMÉIG)
MISKOLCI JJSE (2.)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 (4.), AZ ÁLLÁS: 0–0
Miskolc–Fehérvár március 18. (vasárnap), 18 óra
Fehérvár–Miskolc március 19. (hétfő), 18.15
Miskolc–Fehérvár március 21. (szerda), 18
Fehérvár–Miskolc március 22. (csütörtök), 18
Miskolc–Fehérvár március 26. (hétfő) – ha szükséges
Fehérvár–Miskolc március 28. (szerda) – ha szükséges
Miskolc–Fehérvár március 30. (péntek) – ha szükséges

 

Legfrissebb hírek

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
8 perce

Változnak a nemzetközi sportesemények szervezésének szabályai

Egyéb egyéni
36 perce

Combizomszakadás miatt megműtik Sallai Rolandot – NS-infó

Magyar válogatott
50 perce

Öten dőltek ki az angol válogatott keretéből

Angol labdarúgás
53 perce

Doktorics Áron elmondta, milyen tulajdonságokra volt szüksége ahhoz, hogy válogatott kerettag legyen

Magyar válogatott
1 órája

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
1 órája

Két tinédzser is nagyszerű időt úszott az Ázsia-játékokon

Úszás
1 órája

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
1 órája