Jégkorong: a magyar ifiválogatott megnyerte a rangos budapesti tornát

2012.02.12. 17:38
Címkék
Veretlenül nyerte meg a káposztásmegyeri Jégvilág Négy Nemzet Tornát az Eric Thurston irányította magyar U18-as jégkorong-válogatott, amely a vasárnapi záró napon Franciaországnál is jobbnak bizonyult.

Végezetül az első két meccsét hosszabbításban megnyerő Franciaország ellen lépett pályára a magyar válogatott, amely szintén hibátlanul vette az első két akadályt, előbb a szlovéneket (4–2), majd az olaszokat (5–4 – h. u.) verte meg. A franciáknak tehát nyerniük kellett volna az első hely megkaparintásához.

A honi szövetség honlapjának tájékoztatása szerint a mieinknél visszatért a kapuba Vay Ádám, Ritó László viszont már csak a távolból szurkolt a társaknak. A fiatal csatárt ugyanis – ez eredeti megállapodásnak megfelelően – vasárnapra visszarendelte Miskolcra a Mol-liga döntőjére készülő klubja.

A magyar csapat a 11. percben szerzett vezetést Hamvai Szilárd jóvoltából (1–0). A franciák a 26. percben Guillaume Leclerc révén egyenlítettek. Két perc 16 másodperccel később – kettős emberelőnyben – azonban visszavette a vezetést a hazai együttes, Nagy Krisztián mattolta a francia kapust. Másfél perccel a szünet előtt jött az újabb magyar találat, Vincze Péter ütőjéről került az ellenfél kapujába a korong (3–1).

A harmadik felvonásra még egy magyar találat maradt, az 51. percben Vincze Péter újabb gólt szerzett. A fehérváriak támadója összességében 3 ponttal (2+1) zárta az összecsapást.

BUDAPEST, JÉGVILÁG NÉGY NEMZET TORNA
3. FORDULÓ
Magyarország–Franciaország 4–1 (1–0, 2–1, 1–0)
Olaszország–Szlovénia 4–3 (3–2, 0–1, 1–0)
A torna végeredménye: 1. Magyarország 8 p., 2. Olaszország 5, 3. Franciaország 4, 4. Szlovénia 1

 

Legfrissebb hírek

Esküvő és győzelem – immár feleségként nyert a Cerbona Félmaratonon

Csupasport
12 perce

Stollárék negyeddöntősök a strasbourgi tenisztornán

Tenisz
42 perce

Ralf Rangnick 14 játékost hívott be a német élvonalból az osztrák vb-keretbe

Foci vb 2026
47 perce

Jégkorong-vb: Bartalis István számára négy perc után véget ért a torna

Jégkorong
1 órája

Duarte és Stopira is ott van a Zöld-foki-szigetek vb-keretében

Foci vb 2026
1 órája

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
1 órája

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik