Jégkorong: Ted Sator szerint az egész csapat érdeme a lengyelek elleni siker

MTI MTIMTI MTI
2010.04.18. 20:03
Címkék
Remek és gólerős játékkal 6–0-ra nyert a magyar jégkorongválogatott a ljubljanai divízió 1-es világbajnokság második fordulójában Lengyelország ellen. Szövetségi kapitányunk, Ted Sator szerint „kiváló védekezésünkkel alapoztuk meg a sikert".

„A kiváló védekezésünkkel alapoztuk meg a sikert. A hátvédek jól blokkoltak, egyben engedték a kilátást Hetényinek, aki szintén remek volt, nem jöttek ki róla a korongok. A csatárok is besegítettek, elöl pedig hatékonyan használták ki a helyzeteket. Az egész csapat érdeme a siker. Azzal nem foglalkozom, hogy a riválisok között ki látta ezt a meccset, de nem szabad abba a hibába esnünk, hogy már a zárónapi, szlovénok elleni meccsre figyelünk. Előbb a horvátokkal szembeni csata következik" – Ted Sator.

„Nagyon fegyelmezettek voltunk. Mindenki átérezte, hogy milyen fontos ez a meccs. Döntőnek bizonyult, hogy a második harmadban átvészeltük a lengyelek támadásait, és a harmadikban már gyorsan betaláltunk. Nekünk ma minden bejött, az ellenfélnek meg semmi" – mondta a 29 védett lövéssel záró Hetényi Zoltán.

„Sokkal frissebbek voltunk, mint szombaton. Megkértük az edzőt, hogy én legyek a jobb szélen, Magosi pedig a balon, mert a klubunkban is így játszunk. Hát sokkal jobb lett minden. A gólomról csak annyit: hallottam, hogy az egyik védő kéri a korongot a másiktól, én közéjük léptem, és pont nekem jött a passz. Csak be kellett lőnöm a ziccert" – értékelt a pályafutása első világbajnoki gólját szerző Sofron István.

„Felszabadultan játszottunk, sokkal jobban pörögtünk, mint a dél-koreaiak ellen. Lehet, hogy a pénteki utazás többet vett ki belőlünk, mint amire számítottunk. Most minden csapatrész jól működött, minden bejött" – mondta a kétgólos Vas Márton.
 
Legfrissebb hírek

Nem sokáig vezetett a Liverpool a Fenerbahce otthonában

Bajnokok Ligája
7 perce

Európa-bajnokok egymás között – ilyen volt a rövid pályás úszó ob első napja

Úszás
9 perce

Parádés Bellingham-góllal egyenlített a Real Madrid az AEK ellen – percről percre

Bajnokok Ligája
15 perce

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
28 perce

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
35 perce

Magabiztos szegedi győzelem a BVSC ellen

Labdarúgó NB II
39 perce

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
45 perce

A Rennes és az Olympiakosz is megőrizte veretlenségét

Európa-liga
47 perce