Jégkorong ob I: a Stars szétlövéssel nyert Dunaújvárosban

2010.03.12. 22:09
null
Peterdi Imre sorsdöntő gólja (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Vasas Bp. Stars kétgólos előnyt adott le a rendes játékidő utolsó két és fél percében, ám szétlövéssel 4–3-ra végül mégis nyerni tudott a Dunaújváros otthonában a jégkorong ob I elődöntőjének első mérkőzésén.

Az első harmadot egy góllal a hazai csapat nyerte meg, de a Stars a második játékrészben erre három találattal válaszolt, és kétgólos előnye egészen az 58. perc végéig kitartott.

Ekkor azonban Papp Viktor szépített, majd 34 másodperccel a vége előtt Vargyas László az egyenlítő találatot is megszerezte, hosszabbításba torkollott tehát a találkozó. Ebben nem esett gól, így jöhetett szétlövés, amit az újvárosi nevelés, Peterdi Imre lövésével a Stars nyert meg, amely ezzel már rögtön az első összecsapáson elvette ellenfele pályaelőnyét a Dab-tól, amelyet sorozatban hatodszor győzött le.

A második mérkőzésre vasárnap 13 órakor kerül sor a káposztásmegyeri jégcsarnokban.

 JÉGKORONG OB I
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

DAB.DOCLER–VASAS BP. STARS 3–4 (1–0, 0–3, 2–0, 0–0, 0–1) – szétlövéssel

Dunaújváros, 1700 néző. Vezette: Gebei, Kincses, Abonyi, Wolf

DAB: SEVELA – Hegyi I Á., Pozsgai, Magosi, MacSweyn, Korol – Lencsés, VARGYAS, AZARI, PAPP V., Kiss Á. – Tőkési, Erdélyi P., Virág T., Szilassy, Borsos – Fisera, Kiss D., Mestyán, Jonkl, Horváth G.
STARS: RAJNA – Kluuskeri, Kangyal, PETERDI, Gergely Cs., Gröschl – Ennaffati, Svasznek, HOLÉCZY, Somogyi, Sándor – SZIRÁNYI, Sille, Fodor Sz., Petricko, Berta – Szajbert K., Fodor Cs., Strenk, Majoross, Wéber
Kiállítások: 18, ill. 6 perc
Gólok: 8:26: MacSweyn (Korol, Hegyi I Á., 1–0). 25:39: Gröschl (Peterdi, 1–1). 27:49: Sille (Szirányi – emberelőny, 1–2). 31:36: Fodor Sz. (1–3). 57:52: Papp V. (Vargyas, 2–3). 59:26: Vargyas (3–3). Győztes lövés: Peterdi (3–4)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Stars javára
MESTERMÉRLEG
J. P. MACCALLUM, a DAB edzője: – Jól sikerült első harmad után a második volt a fordulópont, amikor gyenge volt a védekezésünk. Bár nem voltak súlyosak a szabálytalanságok, sokat voltunk hátrányban. A mérkőzés hajrájában ugyan feltámadtunk, de jobb volt a Stars.
GLEN WILLIAMSON, a Stars edzője: – Jó volt: gyors, kemény, rengeteg akcióval. Teljes gázzal hajtott mindkét együttes, fordulatokban sem volt hiány. A DAB szerencsével egyenlített a harmadik harmad végén, de a lényeg, hogy nyertünk. Rajna remekül védett.

 

Legfrissebb hírek

Csak rossz hétvégéje volt a Győrnek, vagy ennél nagyobb a baj?

Kézilabda
1 perce

A spanyolok magabiztosan nyertek a magaslaton a világbajnokság főpróbáján

Foci vb 2026
17 perce

A Bernabéuban járt XIV. Leó pápa, a Real Madrid az ő nevével árul mezt

Spanyol labdarúgás
23 perce

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
59 perce

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
1 órája

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
1 órája

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik