Fehérvári álomjáték két harmadon át

2009.09.13. 21:19
null
Hét gól esett Székesfehérváron (fotó: Korponai Tamás)
Címkék
Hazai pályán 4–3-ra verte meg a Salzburgot az Alba Volán csapata az osztrák jégkorongligában. A magyar együttes már négygólos előnyben is volt, de a salzburgiak az utolsó harmadban felzárkóztak.

Jobban kezdett az Alba Volán, már az első harmadban megszerezte a vezetést. A salzburgiak éppen csak kiegészültek Andreas Wiedergut kiállítása után, amikor Alen Juha bevette Robert Goepfert hálóját.

A második játékrészben igazi álomjátékot láthatott a kilátogató közönség, ugyanis a fehérváriak további három gólt szereztek. Elsősorban az első másfél perc jött ki jól, hiszen előbb Mihály Árpád használt ki egy emberelőnyös szituációt, majd Ladányi Balázs is eredményes volt. Amikor Vas Márton is eredményes volt, valószínűleg mindenki elkönyvelte a győzelmet.

A salzburgiak azonban nem akartak csúfos vereséggel hazatérni, és az utolsó harmadban már ők ütötték a gólokat. Michael Schiechl és Kelsey Wilson is emberelőny után talált be, de utána szerencsére sokáig nem jött újabb gól. Az osztrákok a végén már a kapust is levitték, 59.24-nél Wilson újra eredményes volt. Nehéz utolsó fél perc vár a mieinkre, de kivédekezték, és megszerezték a győzelmet.

JÉGKORONG, EBEL 
 2. FORDULÓ
SAPA FEHÉRVÁR AV 19–RED BULL SALZBURG 4–3 (1–0, 3–0, 0–3)
Székesfehérvár, 2800 néző
Vezette: Veit, Rambausek, Riener (mindhárom osztrák)
Kiállítások: 18, ill. 16 perc
VOLÁN: SATOSAARI – Jobb, Ackeström, Vas J., VAS M., LADÁNYI – HORVÁTH A., Tokaji, Peterdi, Fekete D., KOVÁCS CS. – Ondrejcík, ALEN, Palkovics, Elomo, Mihály Á. – Benk, Nagy G., SOFRON
SALZBURG: GOEPFERT – Welser, Rebek, WILSON, DUNCAN, Latusa – TRATTNIG, Siklenka, Schiechl, Koch, Filewich – Lembacher, Gergen, Regier, Pewal, Ulmer – Wiedergut, Lanz, Fischer, Heinrich, Feichnter
Gólok. 5:56: Alen (Kovács Cs., Fekete D., 1–0). 20:43: Mihály Á. (Elomo, Palkovics – emberelőny, 2–0). 21:25: Ladányi (3–0). 38:47: Vas M. (Kovács Cs., Peterdi, 4–0). 41:40: Schiechl (Ulmer, Trattnig – ee., 4–1). 43:49: Wilson (Trattnig, Koch – ee., 4–2). 59:24: Wilson (4–3)
További eredmények: Linz–Zagreb 2–3 (1–0, 1–1, 0–1, 0–0, 0–1) – szétlövéssel, Ljubljana–Jesenice 4–1 (1–0, 3–1, 0–0), Vienna–Klagenfurt 3–5 (2–0, 1–2, 0–3), Villach–Graz 4–3 (2–0, 0–2, 2–1)

 

Legfrissebb hírek

Jön a román élvonal történelmének első székely rangadója

Minden más foci
1 perce

Nagy Vasas-helyzet után a kispestiek szereztek vezetést

Labdarúgó NB I
1 perce

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt, Núnez ismét Szalah csapattársa lehet – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
8 perce

Hét magyar aranyérem a fekvenyomó Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
30 perce

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
42 perce

Spanyol vezetőedzőt nevezett ki Dejan Sztankovics helyére a Crvena zvezda

Minden más foci
1 órája

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
1 órája

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
1 órája