Az idény felvezetése
Esélylatolgató: Keleti főcsoport
Esélylatolgató: Nyugati főcsoport
A Stanley-kupa és az NHL története
Amit az NHL csapatairól tudni kell
Jégkorong-lexikon
Fórum:
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság rájátszásának nyolcadik játéknapján időlegesen megmenekült a kieséstől a Dallas Stars, míg Keleten két párharc is 2-2-re áll.

A dallasi Willie Mitchell éppen lövést blokkol

A dallasi Willie Mitchell éppen lövést blokkol
Az NSO ajánlja
A pénteki találkozón azonban már hihetetlen elszántsággal léptek a jégre Modanóék. “Úgy játszottak, mint a megszállottak. Nem adták fel, beszorítottak minket a saját harmadunkba, és kihasználták a hibáinkat” – elemezte a helyzetet Patrice Brisebois, a Lavinák hátvédje is.
Pedig a vezetést még az Avs szerezte meg az élete első playoff-gólját szerző, 21 éves Brad Richardson révén, de Jere Lehtinen csakhamar egyenlített, ettől kezdve pedig már csak egy csapat volt a pályán. A Stars a második harmadban 19, a harmadikban 9 alkalommal lőtt kapura, míg a Colorado csak nyolcszor – az utolsó 40 perc alatt. “Kellően elszántak voltunk, de ennek nem volt semmilyen különös oka, leszámítva, hogy 0-3-ra álltunk, és tudtuk, hogy ennél sokkal jobbak is lehetnénk” – fejtegette Marty Turco, a Stars kapusa, akinek kilenc kísérletből ez még csak a második rájátszásgyőzelme volt a Lavinák ellen pályafutása során. “De még nincs vége, továbbra is az életünkért kell harcolnunk” – tette hozzá Bill Guerin, a dallasi csatársztár.
Szavazás
A meccs legjobbja a carolinai Justin Williams lett, aki egy góllal és egy gólpasszal volt a mezőny legeredményesebbje. A fiatal csatár az előző mérkőzésen véletlenül szemen ütötte botjával Saku Koivut, a Habs finn kapitányát, akit az eset után kórházba is kellett vinni, szerencsére azonban valószínűleg nem szenvedett maradandó látáskárosodást és már haza is engedték, arról azonban, hogy pályára lépjen, egyelőre szó sem lehet.
A tegnapi nap harmadik mérkőzésén a Philadelphia is kiegyenlített: a Flyers két idegenbeli meccsét még elvesztette a Buffalo Sabres ellen, a hazaiakat azonban hozta – más kérdés, hogy a negyedik mérkőzés igencsak szorosra sikerült.
Tíz perc után például már a Sabres vezetett 2-0-ra, de a harmadik harmad elejére a végül két góllal és egy gólpasszal záró Peter Forsberg vezetésével a Flyersnek sikerült fordítania, miközben a vendégek büntetőt is hibáztak. A 47. percben még egyenlített a Buffalo, de az 50-ben az újonc R. J. Umberger ismét vezetést szerzett a Flyersnek. A fiatal játékos ezzel nemes bosszút állt a Buffalón: a két csapat első mérkőzésén ugyanis éppen őt ütközte le úgy az egyik Szablyás, hogy Umberger azt sem tudta utána, merre vezet le az út a jégről. “Eddig egyfolytában azt az ütközést mutatták a tévében, most már mutassák a gólomat” – vetette is fel a pórul járt hokis.
A 8. játéknap eredményei
Keleti-főcsoport
Montreal Canadiens-Carolina Hurricanes 2-3
Az összesített állás: 2-2
Philadelphia Flyers-Buffalo Sabres 5-4
Az összesített állás: 2-2
Nyugati-főcsoport
Colorado Avalanche-Dallas Stars 1-4
Az összesített állás: 3-1 a Colorado javára
Montreal Canadiens-Carolina Hurricanes 2-3
Az összesített állás: 2-2
Philadelphia Flyers-Buffalo Sabres 5-4
Az összesített állás: 2-2
Nyugati-főcsoport
Colorado Avalanche-Dallas Stars 1-4
Az összesített állás: 3-1 a Colorado javára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik