Hoki-vb: a svédek és az oroszok is a négy között

2005.05.12. 23:00
Címkék
Az Ausztriában megrendezésre kerülő 60. jégkorong-világbajnokság esti negyeddöntőiben a svéd és az orosz válogatott jutott be a legjobb négy közé Csehország és Kanada után.

A svédek a papírformánál nehezebben nyertek Svájc ellen, de így is végig fölényben játszva jutottak az elődöntőbe, ahol Kanada lesz az ellenfelük.

A másik ágon Oroszország és Finnország összecsapása parádés első harmadot és nagy küzdelmet hozott. A nyitó játékrészben öt találat is esett, köztük egy-egy nagy potyagól mindkét oldalon: Jukka Hentunen nem különösebben veszélyes lövése után a kipattanó korong egy menteni igyekvő hátvéd korcsolyájáról pattant a hálóba Makszim Szokolov lábai között, míg a másik oldalon Szergej Guszev mellé tartó lövését Nicklas Bäckström paskolta be saját kapujába.

Emellett szép jelenetekből sem volt hiány, Pavel Dacjuk például alighanem a világbajnokság egyik legszebb találatával egyenlített a második harmadban. A rendes játékidőben azonban 3-3 után már nem esett gól, így következhetett a hosszabbítás.

A ráadást a finnek kezdték jobban, de mindkét csapat egymás után dolgozta ki a helyzeteket, gól azonban nem született. A büntetőlövésekre maradt a döntés, ahol az oroszoktól Alekszej Jasin, Pavel Dacjuk és Maxim Afinogenov, a finnektől Niklas Hagman és Niko Kapanen volt eredményes, így Oroszország jutott a négy közé, ahol a Csehországgal találkozik.

Svédország-Svájc 2-1 (1-1, 1-0, 0-0)
Gólszerzők: Kronwall, D. Sedin ill. Pluss

Oroszország-Finnország 3-3 (2-3, 1-0, 0-0, 0-0) - büntetőkkel 6-5
Gólszerzők: Ovecskin, Guszev, Dacjuk ill. Pakaslahti, Hentunen, Timonen

Az NSO ajánlja:

60. világbajnokság, Ausztria, 2005, órarend
Negyeddöntők, helyosztók - órarend
Jegyárak

Jégkorong-lexikon

A világbajnokság hivatalos honlapja

A világbajnokság hivatalos honlapján szereplő jegyárak


A jégkorong-történelem érmesei:

Világbajnokságok, 1920–

Világkupa (Kanada-kupa), 1976–

Divízió I-es világbajnokságok, 2001–

Divízió II-es és III-as világbajnokságok, 2001–

B-csoportos világbajnokságok, 1951–2000

C-csoportos világbajnokságok, 1961–2000

Női világbajnokságok és divíziók, 1989–


59. vb, Csehország, 2004

58. vb, Finnország, 2003

Szavazás

Jégkorong vb, Ausztria: ki lesz a bajnok?

Legfrissebb hírek

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
6 perce

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
6 perce

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
8 perce

Stollárék döntő rövidítésben kikaptak a vuhani nyolcaddöntőben

Tenisz
17 perce

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
27 perce

Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Röplabda
1 órája

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára az FC Midtjylland

Konferencialiga
1 órája

Vaskuti István: Nagy szükség van az Adolf Balázshoz hasonló példaképekre

Kajak-kenu
1 órája