Borsodi Liga: Ocskay balszerencséje

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.02.27. 22:40
Címkék
Peches ember Ocskay Gábor, a székesfehérváriak válogatott jégkorongozója. Mint ismeretes, az ősszel szívproblémái miatt hónapokon keresztül nem léphetett jégre, s csak január elején játszhatott ismét az Alba Volánban, illetve később a magyar válogatottban.Úgy tűnik azonban, hogy a visszatérés rövidre sikerült, ugyanis pénteken a Ferencváros elleni rangadón ismét megsérült: egy ütközés során kézközépcsont-rándulást szenvedett. A jobb karját begipszelték, s bár az orvosok egyelőre még nem tudnak konkrétumot mondani, ám ezzel a sérüléssel háromtól nyolc hétig terjedő időszakra eshet ki a játékból. Ez azt jelenti, hogy a válogatott center a rájátszás hátralévő mérkőzésein biztosan nem szerepelhet, s vélhetően a bajnoki döntőt is nélküle kell lejátszania a csapatának, bár a szakvezetők reménykednek abban, hogy a négy győzelemig tartó finálé idején ismét számíthatnak a kiváló hokisra.Miskolci JJSE - Győri ETO HC 3-0
(0-0, 2-0, 1-0)
Miskolc, 100 néző. V: Halassy, Haszonits, Mayer G.

Az NSO ajánlja:

Az összes eredmény, menetrend, tabella: Tabella, fordulóról fordulóra
Magyar Kupa

A csapatok:
Adatbank: Győr
Adatbank: Miskolc
MISKOLC: Rácz - Mayer P., Hornyák, BÉRES 1 (1), EGRI 1, Kiss A., Láda B., Nagy Z. (1), Verba, Sike, Lukács, Pócs, Csaba, Dani, Orosz (1), KOCSIS 1 (1), Hutter. Edző: Wintersteiner Ottó

GYÔR: Juraj - Jurkovics, Feil, Palla, Stefanovics, Takács, ifj. Szarvas, Láda P., Vas, Zalavári, Halmosi, Sofron, Varga, Farkas, Horváth, Nagy (kapus). Edző: Farkas József

Kiállítások: 12, ill. 24 perc
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
27 perce

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
2 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
5 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
6 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
7 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
8 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
8 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik