Menetelnek a fehérváriak

2004.02.23. 22:02
Címkék
Megfogyatkozottan várta a tét nélküli találkozót a Dunaújvárosi AC, nem kevesebb, mint hat játékos hiányzott a hazaiaknál sérülés, betegség és eltiltás miatt.
Ezért Dusan Kapusta csak az utolsó pillanatban tudta kijelölni együttesét, melyben Horváth, Borbás, Bali, Borsos, Szélig és Vargyas sem szerepelhetett. Erdősi egy hónap után játékra jelentkezett, és a szezon elején visszavonuló Gebei is csatasorba állt. A vendégeknél csak a két eltiltott, Gröschl és Fedor volt kénytelen kihagyni a rangadót. Kis ünnepség vezette be a mérkőzést, Ladányi Balázst, Peterdi Imrét és Kiss Tamást köszöntötte a DAC vezetősége, mint az Interliga legponterősebb, legtöbb gólt elérő csatárait, valamint a legjobban beilleszkedő fiatal játékost.
Legutóbb parázs mérkőzést játszottak a csapatok Székesfehérváron, és már az elején úgy nézett ki, hogy ezen a mérkőzésen is lesz néhány ökölcsata. Tokaji és Palkovics azonnal megtalálták egymást, de aztán a játék került középpontba. A hazaiak bánatára ugyanis 45 másodperc alatt vezetéshez jutott a Volán Simon révén, amit negyedóra elteltével Lencsés egyenlített ki létszámfölényes helyzetben. A védő előbb hatalmas kapufát lőtt, de a kipattanó korongot már nem hibázta el. Hol egyik, hol másik csapat volt emberelőnyben, amikor pedig éppen négy-négy ellen voltak a jégen, Ocskay a jobb alsó sarokba lőtt (1–2).

Ocskay Gábor (kék mezben) és társai könnyedén gyűjtötték be a soros gyôzelmüket a tartalékos Dunaújváros otthonában
Ocskay Gábor (kék mezben) és társai könnyedén gyűjtötték be a soros gyôzelmüket a tartalékos Dunaújváros otthonában
Ocskay Gábor (kék mezben) és társai könnyedén gyűjtötték be a soros gyôzelmüket a tartalékos Dunaújváros otthonában
A második játékrészt nagyon felpörgette a vendégcsapat. Egy hazai emberelőny kihagyásával indult a harmad, majd szinte végig a dunaújvárosi kapu előtt folyt a játék. A 24. percben Palkovics csaknem a kék vonalról, öt perc múlva pedig Rajz közelről növelte a különbséget. Kapust is cserélt a hazai együttes. A második játékrész vége előtt négy perccel Revák visszahozta a DAC reményeit, ám ezt az utolsó húsz perc elején Dunai, a vége előtt hét perccel pedig Svasznek bombagóllal foszlatta szét. Közben a Volán is kényszerűségből cserélte kapusát: Ladányi amortizálta Bernei fejvédőjét. A fehérváriak jobb kapusteljesítményüknek és helyzetkihasználásuknak köszönhették a győzelmet.

Mennyire volt elégedett a fiatalokkal? – kérdeztük Dusan Kapustát.
– Összeségében nem lehet panaszom rájuk, de az látszik, hogy nekik még túl gyors ez a ritmus. Azonban bízom benne, hogy egyre jobb lesz. A Volán egyértelműen jobb volt, megérdemelte a győzelmet.
Az állás
1. Alba Volán6131–1219
2. Dunaújváros22327–2810
3. Ferencváros1516–341
Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
4 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
4 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
5 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
5 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
5 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
5 órája