Eltört Roenick állkapcsa

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2004.02.13. 22:37
Címkék
Sean Burke győzelemmel mutatkozott be a Philadelphiában, amelyhez hétfőn érkezett meg Phoenixből. A remek hálóőr 21-es sikerre vezette csapatát New Yorkban.
273 millió dolláros veszteség tavaly

NEW YORK. Összesen 273 millió dollár veszteséget produkált az NHL harminc csapata az elôzô idényben. Tizenkilenc klub jelentôs hiánnyal, a többiek pedig kis nyereséggel zártak. A közzétett adatokból az is kiderül, hogy a tulajdonosok a majdnem kétmilliárd dollárra rúgó összbevételük 75 százalékát fordítják a játékosok bérezésére, jutalmazására, ez meghaladta már az átlag másfél millió dollárt. A tulajdonosok és a hokisok közötti kollektív szerzôdés szeptember 15-én jár le, s ha a felek nem tudnak megegyezni, a következô szezon el is maradhat.
273 millió dolláros veszteség tavaly

NEW YORK. Összesen 273 millió dollár veszteséget produkált az NHL harminc csapata az elôzô idényben. Tizenkilenc klub jelentôs hiánnyal, a többiek pedig kis nyereséggel zártak. A közzétett adatokból az is kiderül, hogy a tulajdonosok a majdnem kétmilliárd dollárra rúgó összbevételük 75 százalékát fordítják a játékosok bérezésére, jutalmazására, ez meghaladta már az átlag másfél millió dollárt. A tulajdonosok és a hokisok közötti kollektív szerzôdés szeptember 15-én jár le, s ha a felek nem tudnak megegyezni, a következô szezon el is maradhat.
A Flyers szurkolói ennek ellenére aggódva várják a következő heteket, mert állkapocscsonttörés miatt kidőlt a sorból Jeremy Roenick, akit koronggal arcon lőttek.
A találkozó első harmada után még a Rangers vezetett Brian Leetch góljával, de a második húsz percben egyenlíteni tudtak a vendégek: Roenick aszszisztálásával Simon Gagne talált be Jussi Markkanen kapujába. A harmadik harmad közepén Sami Kapanen állította be a végeredményt, de a sorozatban negyedszer nyerő Philly még két csatárát elvesztette. Először Borisz Mironov találta arcon Roenickot, aki utána négy percig mozdulatlanul feküdt a jégen. Miután felállt, törülközőt szorított az arcához, majd a nézőtérre integetve hagyta el a játékteret. "Jeremyt kiütötte a korong, néhány percig nem volt magánál. Nagyon csúnyán eltört az állkapcsa, biztosan meg kell műteni" – mondta Andrew Feldman, a Rangers orvosa.
A New York-i közönség szimpatikusan megtapsolta az ellenfél ászát, majd másodpercekkel később Keith Primeau-t búcsúztatta, aki megszenvedte a Bobby Holikkal történt ütközést, és szintén nem tért vissza. "Ritkán kap az ember tapsot a Madison Square Gardenben, ez nagyon felemelő gesztus volt a New York-iaktól" – mondta Roenick. A Rangersnek is volt egy sérültje, Jaromir Jagr ágyéksérülés miatt kullogott az öltözőbe a meccs hajrájában.
Burke, aki Roenick sérüléséig főszerepet játszott, azért került Philadelphiába, mert Jeff Hackett egészségügyi okok (visszatérő szédülés) miatt visszavonult, Robert Esche pedig térdsérülés miatt bevethetetlen. "A meccs elején izgultam, mert már régen játszottam. Felemás érzéseim vannak, sokat védtem, de túl sok volt a kipattanó is" – mondta Burke.

NHL, alapszakasz, 122. játéknap
Carolina Hurricanes–Washington Capitals 3–3 (1–1, 1–1, 1–1, 0–0).
Gólszerző: M. Murray (18.), Hill (25. – emberelőny), Brendl (55.), ill. Grier (13. – emberhátrány), Halpern (37. – ee.), Carter (49. – ee.). Kapusok: Weekes 18 védés/21 lövés, ill. Kölzig 38/41
Florida Panthers–Pittsburgh Penguins 5–1 (0–0, 4–1, 1–0). G: Hordichuk (23.), Hagman (31. – eh., 38.), Jokinen (40. – ee.), V. Bure (43.), ill. Malone (28. – eh.). K: Luongo 34/35, ill. J. S. Aubin 26/29, 37:58-tól Caron 6/8
New York Rangers–Philadelphia Flyers 1–2 (1–0, 0–1, 0–1). G: Leetch (18.), ill. Gagne (32. – ee.), S. Kapanen (50.). K: Markkanen 18/20, ill. Burke 26/27
Ottawa Senators–Boston Bruins 3–2 (0–0, 2–1, 0–1, 1–0) – hosszabbítás után. G: Spezza (23. – ee.), Havlat (25., 62.), ill. Donato (34. – eh.), Slegr (60.). K: Prusek 22/24, ill. Potvin 24/27
St. Louis Blues–Colorado Avalanche 0–4 (0–1, 0–2, 0–1). G: Forsberg (4.), D. Morris (31.), Tanguay (35. – ee.), Konowalchuk (55. – ee.). K: Osgood 20/24, ill. Aebischer 29/29
Tampa Bay Lightning–Montreal Canadiens 5–3 (0–2, 1–0, 4–1). G: St. Louis (27. – ee., 45.), Richards (54., 60. – a második üres kapu), Lecavalier (55.), ill. Koivu (5.), Markov (17. – ee.), Bulis (48.). K: Grahame 22/25, ill. Theodore 36/40
Toronto Maple Leafs–Columbus Blue Jackets 4–1 (1–1, 1–0, 2–0). G: Domi (11.), Roberts (32. – ee.), Tucker (43. – ee.), Renberg (60. – ü. k.), ill. Marchant (17.). K: Belfour 18/19, ill. Denis 24/27
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik