Egervári tudat alatti elszólása

233203 233203233203 233203
2013.06.08. 17:06
Címkék
  Egervári tudat alatti elszólása: Egervári az alábbi nyilatkozatot tette a Magyar - Kuvait meccs előtt: Ez a meccs taktikai szempontból talán...
Egervári tudat alatti elszólása:
Egervári az alábbi nyilatkozatot tette a Magyar - Kuvait meccs előtt:
Ez a meccs taktikai szempontból talán kevésbé illeszthető a világbajnoki selejtezők programjába, de megint együtt van a csapat, tovább csiszolhatjuk a hibákat, amikből van még bőven.
Nem akarok a csomón is kákát keresni, de szövetségi kapitányunk pongyolán fogalmaz. A pongyola fogalmazás vonatkozik mondatának első ill. második felére is.
Egervári a mondat elején összekeveri a taktika és a stratégia szavakat.
Mert Egervári feltehetőleg úgy gondolta mondandóját, hogy a Románok elleni őszi meccsre való felkészülésbe nem illik bele a Kuvait elleni meccs.
Vi. a ma mérkőzése egy jövőbeni tétmeccs felkészülését célozza, ami stratégia elvű gondolkodás és nem taktikai szintű gondolkodás.
A mondat második fele, meg azt szerette volna mondani, hogy a válogatott csapatunk játékában még rengeteg hiba van, ami ő szeretne kiküszöbölni.
Azonban ő nem ezt mondta, hanem azt, hogy a meglévő hibákat még szeretné csiszolni, tökéletesíteni. Vi. ha már hiba, akkor az a cél, hogy az még karakteresebb, még hangsúlyosabb, még szembetűnőbb hiba legyen.
Nos!
Ezt a szakmai célt tökéletesen elérte válogatott csapatunk:.
Csapatunknak változatlanul nincs stílusa.
Nem bírunk folyamatos nyomás alatt tartani egy a világranglistán 80 hellyel mögöttünk lévő válogatottat.
Fogalmunk sincsen, hogyan kell úgy területet szűkíteni, hogy már a középpályán megbénítsunk egy jól passzoló, amúgy közepes tudású csapatot.
Nem tudjuk folyamatosan irányítani a mérkőzést.
Egy játékot tudunk eredményesen alkalmazni: védekezz és kontrázz!
Felállt védelem ellen képtelenek vagyunk játszani.
Még csak elképzelésünk sincsen, hogy hogyan bontsunk meg egy felállt, de közepes tudású védelmet.
Góljaink döntő részét pontrúgás utáni helyzetekből szerezzük.
Játékunk a szerencsefaktorra van kihegyezve. Értsd: az ellenfél minden helyzetet kihagy, mi meg találunk egy gólt, pontrúgásból, taccsból, esetleg kontárból.
Úgy gondolom, hogy szövetségi kapitányunk tudatalattija szólalt meg a cikkünk elején idézett nyilatkozatában.
Amúgy a mondata helyesen a következő lett volna:
Ez a meccs stratégiai (jövőkép) szempontból kevésbé illeszthető a világbajnoki selejtezők programjába, de megint együtt van a csapat, kiküszöbölhetjük hibáinkat, amikből van még bőven.

Egervári az alábbi nyilatkozatot tette a Magyar - Kuvait meccs előtt:

Ez a meccs taktikai szempontból talán kevésbé illeszthető a világbajnoki selejtezők programjába, de megint együtt van a csapat, tovább csiszolhatjuk a hibákat, amikből van még bőven.

Nem akarok a csomón is kákát keresni, de szövetségi kapitányunk pongyolán fogalmaz.

A pongyola fogalmazás vonatkozik mondatának első ill. második felére is.

Egervári a mondat elején összekeveri a taktika és a stratégia szavakat.

Mert mondandóját valószínűsíthetően úgy gondolta, hogy a Románok elleni őszi meccsre való felkészülésbe nem illik bele a Kuvait elleni meccs.

Vagyis a ma mérkőzése egy jövőbeni tétmeccs felkészülését célozza, ami stratégia elvű gondolkodás és nem taktikai szintű gondolkodás.

A mondat második felében - feltehetőleg -, azt szerette volna mondani, hogy a válogatott csapatunk játékában még rengeteg hiba van, amit ő szeretne kiküszöbölni.

Azonban ő nem ezt mondta, hanem azt, hogy a meglévő hibákat még szeretné csiszolni, tökéletesíteni.

Vagyis, "ha már lúd legyen kövér!" alapon, ha már vannakhibáink, akkor szerinte az a cél, hogy az még karakteresebb, még hangsúlyosabb, még tökéletesebb legyen.

Nos!

Ezt a tudat alatt megfogalmazott szakmai célt elérte válogatott csapatunk:

  • Csapatunknak változatlanul nincs stílusa. De nem csak hogy stílusa nincsen, még attól is távol van, hogy kreativitást, ill. az Aranycsapat néhány játékjellemzőjét megmutassa, amit Egervári 3 éve szeretne látni.
  • Hazai pályán, nem bírunk folyamatos nyomás alatt tartani egy a világranglistán 80 hellyel mögöttünk lévő válogatottat.
  • Fogalmunk sincsen, hogyan kell úgy területet szűkíteni, hogy már a középpályán megbénítsunk egy jól passzoló, amúgy közepes tudású csapatot.
  • Nem tudjuk folyamatosan irányítani a mérkőzést.
  • Egy játékot tudunk eredményesen alkalmazni: védekezz és kontrázz!
  • Felállt védelem ellen képtelenek vagyunk játszani.Még csak elképzelésünk sincsen, hogy hogyan bontsunk meg egy felállt, de közepes tudású védelmet.
  • Góljaink döntő részét pontrúgás utáni helyzetekből szerezzük.
  • Játékunk a szerencsefaktorra van kihegyezve. Értsd: az ellenfél minden helyzetet kihagy, mi meg találunk egy gólt, pontrúgásból, taccsból, esetleg kontárból.

Úgy gondolom, hogy szövetségi kapitányunk tudatalattija szólalt meg a cikkünk elején idézett nyilatkozatában.

Amúgy a mondata helyesen a következő lett volna:

Ez a meccs stratégiai (jövőkép) szempontból kevésbé illeszthető a világbajnoki selejtezők programjába, de megint együtt van a csapat, kiküszöbölhetjük hibáinkat, amikből van még bőven.

Egyszer arra is kíváncsi lennék, hogy acsapat mellett dolgozó szakemberek szerint, mik azok a hibák a magyar válogatott játékában, amiből Egervári szerint is van bőven?

Illetve az is érdekelne, hogy az elmúlt 3 év alatt, milyen hibákat sikerült kiküszöbölni?

Amúgy minden elismerésem a kuvaiti csapaté, mert olyan játékra törekedtek, amit nekünk is követnünk kellene.

"Gyors, sokmozgásos, változatos, helycserés támadójáték."

Ferenczi Attila

Legfrissebb hírek

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
18 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
48 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
52 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
59 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a szünet után egyenlíthettünk volna a norvégok ellen

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája