Ázsia tigrisei és a Metallica-szindróma

Vágólapra másolva!
2010.05.17. 01:45
null
An Dzsung Hvan 34 évesen szerepelhet újra vb-n (Fotó: Reuters)
Kevés az esély arra, hogy a dél-koreai labdarúgó-válogatott akár 2010-ben, akár a közeljövőben megismételje 2002-es sikerét, amikor is társrendezőként elődöntőt játszott. Négy év múlva Dick Advocaat csapata már a csoportból sem jutott tovább, és a távozó Advocaatot követő újabb holland mester, Pim Verbeek csak bő egy esztendeig bírta: 2007 nyarán távozott a gyenge eredmények miatt. Az új kapitány egy 1986-os vb-résztvevő, Huh Dzsung Mu lett, aki kiválóan vette az első kanyart: kijuttatta a válogatottat a 2010-es nagy tornára.

NÉHÁNY NAGY ÖREG MÉG A FEDÉLZETEN

Huh nem tervezett eget rengető változásokat hatalomátvétele után, néhány kínosabb eredmény miatt azonban kikezdte őt is a helyi sajtó, és ezen felbátorodva könnyebb kézzel nyúlt a fiatal, Dél-Koreában játszó tehetségekhez (kéretik nem félreérteni). A harmadik selejtezőkört már jóval könnyedebben vették, ráadásul legyőzték Észak-Koreát is. Az olyan, Huh kapitánysága alatt válogatottá érő fiatalok, mint Kim Dzse Szung, Ki Szung Jong vagy Li Csung Jong mellett pár 2002-es veterán is élvezi még a kapitány bizalmát: a rutinos kapus, Li Vun Dzse, az Európában is bizonyító Li Jung Pjo, Pak Dzsi Szung páros, no és a hazai torna talán legnagyobb dél-koreai csillaga, An Dzsung Hvan.

 

NÉGYEN, MINT RÉGEN

A kapuban többnyire az immáron helyi érdekű legenda, Li Vun Dzse (37 éves lesz a vb nyitányán, klubja a Szuvon) állt a világbajnoki selejtezők során, előtte a jobb oldalon O Bom Szok (25, Ulszan), átellenben a Dortmundban, a PSV-ben és a Tottenhamben is megfordult Li Jung Pjo volt alapember. Középen Kang Min Szu (24, Szuvon), a közel a harminchoz felfedezett Li Dzsung Szu (30, Kashima Antlers), Kim Dong Dzsin (28, Ulszan) és Cso Jong Hjung (26, Dzsedzsu) küzd meg egymással a két kiadó helyért. Rajtuk kívül érdemes még megemlíteni a jobb oldali futót, a Freiburgban profiskodó Csa Du Rit (29), aki hazája első futballhősének, Csa Bum Kunnak a gyermeke; és akit 2002-ben még mint jobbszélsőt ismerhettünk meg, ma viszont már jobbhátvédként alkalmazzák Németországban.

 

PAK KÖRÜL GYÜLEKEZNEK A FIATALOK

A középpálya vezéralakja a még mindig csak 29 éves Pak Dzsi Szung, aki jobb napjaiban a Manchester Unitedben is húzóembernek számít. A mindenes támadó mellett az idősebb játékosok, mint például Kim Nam Il (33, Tom Tomszk) vagy Kim Dzsung Vu (28, Kvangdzsu) feladata a védekezés, az Európában légióskodó ifjak dolga a támadás. Utóbbiak közül a boltonos jobbszélső, Li Csung Jong (21), a monacói Pak Dzsu Jung (21), aki csatárként is bevethető, és a Celticben erősödő „koreai Gerrard", Ki Szung Jong (21) tűnik legígéretesebbnek. A hazai bajnokságban kenyerüket keresők közül Kim Dzse Szung (26, Pohang) előtt állhat a legmesésebb jövő.

 

KÉNYSZERÖREGÍTÉS ÉS EURÓPAI HARCMODOR

A góllövéssel hadilábon álltak több selejtezős mérkőzésen is a „tigrisek", így aztán előkerült a talonból a már 34 éves An Dzsung Hvan (Dalian Shide). Mellette leginkább Li Dong Guktól (31, Csonbuk) és Li Kun Hótól (25, Jubilo Iwata) várhatjuk a gólokat. 4–4–2-es formációban: az ázsiai nemzeti csapat ugyanis a korábban alkalmazott 4–3–3-as, holland, ajaxos „mintájú" taktika helyett mostanában átállt eme jó öreg hadrendre. Nagy kérdés, mire mennek majd a vb-n villámgyors, de könnyen kiismerhető, sematikus játékukkal, mindazonáltal egyáltalán nem mondhatjuk, hogy nincs esélyük arra, hogy továbbjussanak csoportjukból. Annál is inkább, mert a dél-koreai „mesés négyes" (a két Pak, Li Csung Jong és Ki Szung Jong) nem kevés európai tapasztalattal felvértezve indul harcba Dél-Afrikában. Achilles-sarkuk ezúttal a védelem közepe lehet.

 

Egyebekben a nyolcvanas évek végi Metallica jut eszébe a cikkírónak a csapatról: a trash ikonjai ugyanis ekkoriban jutottak el arra a pontra, hogy olyan gyorsan játszottak, amelynél sebesebben már nem volt érdemes, így aztán kényszerből elkezdtek új utakat keresni. Hogy milyen eredménnyel, azt ne vitassuk, de a dél-koreaiak is hasonló cipőben járnak most.

A KOREAI KÖZTÁRSASÁG 27 FŐS KERETE
Kapusok: Kim Jung Kvang (Ulszan), Li Vun Dzse (Szuvon), Dzsung Szung Rjong (Szongnam)
Hátvédek: Kang Min Szu (Szuvon), Kvak Te Hvi (Kjoto), Kim Dong Dzsin (Ulszan), Kim Hjung Il (Pohang), O Bom Szok (Ulszan), Li Jung Pjo (Al-Hilal), Li Dzsung Szu (Kasima Antlers), Hvang Dzse Von (Pohang), Cso Von Hi (Wigan), Csa Du Ri (Freiburg), Cso Jong Hjung (Dzsedzsu)
Középpályások: Ku Dzsa Csol (Dzsedzsu), Ki Szung Jong (Celtic), Kim Bo Kjung (Oita), Kim Nam Il (Tom Tomszk), Sin Hung Min (Pohang), Kim Dzse Szung (Pohang), Kim Dzsung Vu (Kvangdzsu), Li Csung Jong (Bolton), Kim Csi Vu (Szöul), Pak Dzsi Szung (Manchester United)
Csatárok: Pak Dzsu Jung (Monaco), An Dzsung Hvan (Dalian Shide), Li Szung Rjul (Szöul), Jom Ki Hun (Szuvon), Li Kun Ho (Jubilo Ivata), Li Dong Guk (Csonbuk)
DÉL-KOREA ÚTJA A VB-RE
ÁZSIAI ZÓNA, 3. SELEJTEZŐKÖR
3. CSOPORT
Dél-Korea–Türkmenisztán 4–0 (Kvak Te Hvi 43., Szeol Ki Hjeon 57., 85., Pak Dzsi Szung 73.)
Észak-Korea–Dél-Korea 0–0
Dél-Korea–Jordánia 2–2 (Pak Dzsi Szung 39., Pak Csu Jung 48. – 11-esből, ill. Abdel Fattah 73., 80.)
Jordánia–Dél-Korea 0–1 (Pak Csu Jung 24. – 11-esből)
Türkmenisztán–Dél-Korea 1–3 (Ovekov 77. – 11-esből, ill. Kim Do Heon 14., 86., 93. – 11-esből)
Dél-Korea–Észak-Korea 0–0
Dél-Korea csoportelsőként jutott tovább a 4. selejtezőkörbe.
4. SELEJTEZŐKÖR
B-CSOPORT
Észak-Korea–Dél-Korea 1–1 (Hong Jong Dzso 64. – 11-esből, ill. Ki Szung Jong 69.)
Dél-Korea–Egyesült Arab Emírségek 4–1 (Li Keun Ho 20., 80., Pak Dzsi Szung 26., Kvak Te Hvi 89., ill. al-Hammadi 72.)
Szaúd-Arábia–Dél-Korea 0–2 (Li Keun Ho 76., Pak Csu Jung 92.)
Irán–Dél-Korea 1–1 (Nekunam 58., ill. Pak Dzsi Szung 81.)
Dél-Korea–Észak-Korea 1–0 (Kim Csi Vu 86.)
Egyesült Arab Emírségek–Dél-Korea 0–2 (Pak Csu Jung 9., Ki Szung Jong 37.)
Dél-Korea–Szaúd-Arábia 0–0
Dél-Korea–Irán 1–1 (Pak Dzsi Szung 82., ill. Sodzsaei 52.)
Dél-Korea csoportelsőként jutott ki a világbajnokságra.
Az ázsiai selejtezőcsoportok végeredményét itt tekinthetik meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik