Az észteket legyőző írek gyakorlatilag kijutottak az Eb-re

Vágólapra másolva!
2011.11.11. 22:57
null
Jogos az ír öröm (Fotó: Reuters)
Címkék
Az ír labdarúgó-válogatott magabiztos, 4–0-s győzelmet aratott Észtországban az Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén – gyakorlatilag eldöntve a továbbjutás kérdését.

 

Az észt válogatott szolgáltatta az egyik legnagyobb meglepetést az Európa-bajnoki selejtezők során, miután a C-csoportban Szerbiát és Szlovéniát is megelőzve a második helyen zárt. Észtország az írek búcsúztatásával továbbnyújtotta volna a csodát, ez azonban elmaradt ezúttal...

Pedig nem kezdett rosszul Tarmo Rüütli csapata, az első negyedóra kiegyenlített játéka után azonban a vendég írek szerezték meg a vezetést. Az észt védelem, bár létszámban megvolt, a kaputól hét méterre Keith Andrews két védő között fejelhetett, a labda pedig a bal alsóban landolt.

Az írek az előnyük tudatában magabiztosan kezdtek futballozni, s a 33. percben nagyon kényelmes helyzetbe kerültek. Andrei Stepanov ugyanis begyűjtötte második sárga lapját, így a hazaiak nemcsak gólhátrányban, emberhátrányban is voltak az első bő fél óra után.

Ráadásul az íreknek nem éppen egyszerű gólt lőni: Giovanni Trapattoni együttese a találkozót megelőző 861 játékpercben mindössze egyszer kapitulált. Így az észtek sem reménykedhettek sok jóban.

A szünet után mindent megpróbáltak a hazaiak, de az újabb találatot ismét a vendégek szerezték. Robbie Keane passzát Jonathan Walters váltotta gólra a 67. percben, gyakorlatilag eldöntve nemcsak a mérkőzés, a továbbjutás sorsát is. Négy perccel később pedig az előkészítésben jeleskedő Keane is feliratkozott a gólszerzők közé.

A találkozót dirigáló Kassai Viktor ezután Raio Piirojának is felmutatta a második sárgáját, majd tizenegyest adott az íreknek. Az ítéletvégrehajtó Keane volt, aki sikeres büntetőjével két góllal és egy assziszttal zárta a találkozót.

Az Észtországban aratott 4–0-s győzelmét követően nehéz elképzelni, hogy Írország nem lesz ott a jövő évi Európa-bajnokságon.

EURO 2012
PÓTSELEJTEZŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
ÉSZTORSZÁG–ÍRORSZÁG 0–4 (0–1)
Tallinn, Le Coq Arena. V: Kassai (magyar)
ÉSZTORSZÁG: Pareiko – Klavan, Stepanov, Piiroja, Jääger, Kruglov – Dmitrijev, Vunk (Lindpere, 61.), Vassiljev – Ahjupera (Voskoboinikov, 55.), Kink (Purje (67.). Szövetségi kapitány: Tarmo Rüütli
ÍRORSZÁG: Given – Dunne, S. Ward, St. Ledger, S. Kelly – McGeady, Duff (Hunt, 73.), Whelan (Fahey, 78.), K. Andrews – R. Keane, Walters (Cox, 88.). Szövetségi kapitány: Giovanni Trapattoni
G: Andrews (13.), Walters (67.), R. Keane (71., 88. – a másodikat 11-esből)
Kiállítva: Stepanov (33.), Pijroja (77.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik