Vb 2014: Platini a horvátok és a szerbek kizárásával fenyegetőzött

2012.11.13. 11:43
Címkék
Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke újabb, komoly figyelmeztetést küldött Szerbiának és Horvátországnak, s akár a brazíliai világbajnokságról való kizárásukat sem tartja elképzelhetetlennek, amennyiben folytatódnak a botrányok.

„Több mint egy éve már kiosztottunk egy sárga lapot Horvátországnak és Szerbiának. Ez valóban egy aggasztó probléma. Személyesen fogok részt venni a meccseken, és ellenőrzöm, a horvát és a szerb kormány hogyan kezeli a helyzetet. Ha újra lesznek petárdák, tiltott jelképek vagy rasszista bekiabálások, ki fogjuk zárni őket a vébéről" – figyelmeztetett Platini a Daily Recordnak nyilatkozva.

Mint ismert, legutóbb októberben a szerb–angol U21-es meccs ért véget botrányos körülmények között, ami után az UEFA vizsgálatot is indított.

A vb-selejtezők európai A-csoportjában négy forduló után Belgium és Horvátország áll az élen tíz-tíz ponttal, míg a szerbek a macedónokkal együtt négy egységgel követik őket. Ha esetleg kizárnák a szerbeket és a horvátokat, akár még a hárompontos Wales és a kétpontos Skócia előtt is megnyílhatna az út a hatosban.

Legfrissebb hírek

Leinweber Olivér az olasz vízilabda-élvonalon belül váltott klubot

Vízilabda
11 perce

Minden streames rekordot átírt a vb a YouTube-on

Foci vb 2026
26 perce

Elkezdődött az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzés

Foci vb 2026
26 perce

Vb 2026: Elefántcsontpart–Norvégia

Foci vb 2026
32 perce

Viking harcostól amerikai gyorsételekig – szurkolói öltözékek Dallasban

Foci vb 2026
33 perce

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
45 perce

Gyász: ötvennyolc évesen elhunyt a sportági történelmet író orosz műkorcsolyázó

Egyéb egyéni
48 perce

Együtt eveznek Dallasban a norvég és az elefántcsontparti drukkerek

Foci vb 2026
57 perce
Ezek is érdekelhetik