Vb 2014: a hollandok a románokra fogják az eredménytelen tárgyalást

2011.10.25. 01:33
Címkék
A magyarokkal egy csoportba sorsolt Hollandia és Románia vitája miatt hiúsult meg az egyezség a 2014-es labdarúgó-világbajnokság D jelű selejtezőcsoportjának menetrendjéről. Délkeleti szomszédunk március elején, az oranje júniusban nem akart játszani, ezért lett eredménytelen az amszterdami megbeszélés, s a szabályok szerint emiatt dönt a FIFA a programról.

„Ment a kötélhúzás, a románok nem akartak engedni, így elérték, hogy valószínűleg március elején is játszaniuk kell, azaz semmire sem jutottak – mondta a holland szövetség honlapjának Bert van Marwijk szövetségi kapitány. – Az ilyen tárgyalásokon az intelligens és érett emberek meg szokták találni a megoldást, de ezúttal nem ez volt a helyzet, és mi semmit sem tehettünk."

„Megegyeztünk a Románia–Hollandia meccs dátumáról, aztán kitalálták, hogy mégsem jó, mert a játékosaik a téli szünet után még fásultak – tette hozzá Bert van Oostveen, a holland szövetség igazgatója. – Mi a Konföderációs Kupa miatt nem tudunk játszani 2013 júniusában, de erre a románok már nem tudtak mit mondani. Sajnos nem igazán tárgyalóképesek, ezért mindegyik küldöttség csalódottan távozott."

Legfrissebb hírek

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
6 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
7 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája